Mit ad az oldal?
 
Tudástár
Fizess tudásoddal!
Tárnoki tanárok
 

Magántanárok Tárnok közelében

Halász Péter Matematika magántanár

Halász Péter matematika magántanár adatai
Halász Péter
Matematika magántanár
Érd, Világszerte

Kétféle ember van. Az egyik dolgozni lusta, a másik gondolkodni.

Számtan, mértan, fizika
Péter Bácsi tanítja!

Ezzel a szöveggel hirdetek immár 30 éve. A járványra való tekintettel elsősorban online tanítok. Korábban Dél-Budán fél éve Érden lakom. Az általános és középiskolások mellett analízist, valszámot, lineáris algebrát, statikát is korrepetálok főiskolásoknak, egyetemistáknak. Beadandókban, online zárthelyikben, vizsgákban segítek. A felsorolt tárgyakat angolul és oroszul is tanítom(külföldieknek, kéttannyelvű gimnazistáknak.)
A tanítás során, sok feladat megoldásán keresztül, a megértésre helyezem a hangsúlyt.A magoltatást lehetőség szerint mellőzöm.
Facebook csoportomban középiskolás matek feladatokat oldunk meg közösen. A csoportba Téged is szeretettel várlak.

"Bármilyen is a mester, elérkezik a pillanat, amikor a tanítvány magára hagyatva áll szemben a matematikai problémával. Ha nem bírja rá szellemét, hogy az összefüggéseket megragadja,ha nem termeli ki önmagából a feltevéseket és a sémákat, amelyek mint valami váz illeszkednek a vizsgált problémához, és leleplezik tulajdonképpeni struktúráját, ha végül nem tudja előidézni a döntő megvilágosodást, a szavak csak holt jelek maradnak, melyeket bemagol. Ugyanígy, ha önmagamat vizsgálom, érzem, hogy valaminek a megértése nem egy pedagógiai eljárás gépies eredménye, hanem csakis az akaratomnak tulajdonítható, amellyel figyelmemet összpontosítom, elmém erőfeszítésének, ellenállásomnak a szórakozottsággal és a kapkodással szemben, egyszóval: szellemem teljes igénybevételének, mely radikálisan kiiktat minden külső tényezőt."

(Jean-Paul Sartre: Descartes a szabadságról. Kossuth könyvkiadó 1992., 18. old.)

  HKSzCsPSzV
DE
DU
E
 
Matematika  
(egyetemi)
6000 Ft/60'
Fizika  
(egyetemi)
6000 Ft/60'
Kémia  
(középiskolai)
6000 Ft/60'
Orosz  
(általános)
6000 Ft/60'
Vélemények
Oktatási gyak.: 30 év
Vállalok: online, céges, csoportos oktatást, fordítást
Felkészítek: érettségire, egyetemi vizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, nagy lépésekben haladás, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: laza, tegeződő
Kedvenc témám: trigonometria, koordináta geometria, analízis, mechanika, hő
Otthon fogadok:
Érd
Házhoz megyek:
BKV megközelítés:
Kisf., M2, M3, M4
Szentendrei, Csepeli, Soroksári hév

Ganeeva Szuszanna Orosz magántanár

Ganeeva Szuszanna orosz magántanár adatai
Ganeeva Szuszanna
Orosz magántanár
Érd

Szuperintenzív, beszédcentrikus orosznyelv oktatás !

Szovjetunióban szerzett, honosított orosz nyelvtanári, egyetemi diplomával rendelkezem, orosz anyanyelvű vagyok. Az OM egyik műfordítói pályázatán díjat nyertem. Huszonöt éves orosznyelv tanítási gyakorlatom van. Beszédcentrikus saját módszerrel, kivánságra szuperintenzív oktatást is vállalok.

Budapesti óra helyszíne és időpontja megbeszélés szerint.

Telefonhívást kizárólag este kilencig bezárólag várok.
  HKSzCsPSzV
DE
DU
E
 
 
 
 
 
 
 
Orosz  
(egyetemi)
3000 Ft/45'
Orosz  
(középiskolai)
3000 Ft/45'
Orosz  
(üzleti nyelv)
3000 Ft/45'
Orosz  
(felnőttoktatás)
3000 Ft/45'
Vélemények
Oktatási gyak.: 25 év
Vállalok: online, céges, csoportos oktatást, fordítást
Felkészítek: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, nagy lépésekben haladás, gyakorlatorientáltság
Otthon fogadok:
Érd
BKV megközelítés:

Nábrády Júlia Angol magántanár

Nábrády Júlia angol magántanár adatai
Nábrády Júlia
Angol magántanár
Világszerte, Érd

Online angol-spanyol, jókedvűen :)

ELTE-n végzett diplomás középiskolai nyelvtanár vagyok, sok éves nyelviskolai (London Stúdió), ált.iskolai és gimnáziumi tanítási gyakorlattal. Személyhez, célokhoz, életkorhoz igazodó módszerekkel tanítok angolt minden szinten, spanyolt kezdő, újrakezdő szinten. Az órákat évek óta online tartom, ezért kipróbált módszerek széles tárháza biztosítja a kontakt oktatással egyenértékű hatékonyságot, a vidám, közvetlen hangulatú órák során. Korrepetálást,nyelvvizsgára (Telc,Origo,LanguageCert,Euro stb.),közép-és emelt szintű érettségire felkészítést is vállalok. Ha szükség van rá, a digitális tananyagot is biztosítom. Igény esetén INGYENES próbaóra! Speciális kedvezményrendszer az árak csökkentésére.

  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
 
 
DU
 
 
 
 
 
E
 
 
 
 
 
 
Angol  
(általános)
5500 Ft/45'
Angol  
(felnőttoktatás)
5500 Ft/45'
Angol  
(középiskolai)
5500 Ft/45'
Spanyol  
(felnőttoktatás)
5500 Ft/45'
Spanyol  
(érettségi)
5500 Ft/45'
Angol  
(emelt szintű érettségi)
5500 Ft/45'
Spanyol  
(középiskolai)
5500 Ft/45'
Vélemények
Oktatási gyak.: 30 év
Vállalok: online oktatást, fordítást
Felkészítek: érettségire, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: laza, tegeződő
BKV megközelítés:

Molnár György Zongora magántanár

Molnár György zongora magántanár adatai
Molnár György
Zongora magántanár
Érd

Harmonika / Zongora / Zeneelmélet-oktatás

Lyra-díjas harmonikaművészként zenét tanulni vágyóknak kínálok képzési lehetőséget.

Képzések:
- HARMONIKA (8.000 Ft/óra)
- ZONGORA (8.000 Ft/óra)
- ZENEELMÉLET /szolfézs, felkészítés szakirányú felvételire/ (8.000 Ft/óra)

Amit kínálok:
- EGYÉNI FOGLALKOZÁS / a hatékonyság és a dinamikus fejlődés érdekében; a tanmenet így teljesen egyénre szabott, mindenki tudásának, képességének megfelelően haladhat.
- KORHATÁRBELI MEGKÖTÉS NINCS / jelenleg 3-80 éves korig vannak tanítványaim
- ELŐFELTÉTEL NINCS / kezdőtől haladó szintig bárki jelentkezhet. komoly- és könnyűzenei érdeklődéssel egyaránt
- FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTÉSt is vállalok / zenei közép- és felsőoktatási intézmények felvételi követelményei alapján
- ONLINE OKTATÁSra is lehetőség van

Vannak, akik saját szórakoztatásukra fejlesztik magukat és vannak, akik professzionális szinten tanulnak, hiszen több zenei felsőoktatásban résztvevő tanítványom is van, de a cél mindenkinél ugyanaz: hatékony módszerekkel teljesen egyénre szabott tanrenddel a lehető legtöbbet kihozni minden tanítványból, ebben tudok segítséget nyújtani Önnek.

Várom jelentkezésüket,
Molnár György
  HKSzCsPSzV
DE
 
DU
 
 
E
 
 
Zongora  
(felnőttoktatás)
8000 Ft/60'
Harmonika  
(felnőttoktatás)
8000 Ft/60'
Zeneelmélet  
(felnőttoktatás)
8000 Ft/60'
Vélemények
Oktatási módszerem: részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: tegeződő
Otthon fogadok:
Érd
Házhoz megyek:
Bp., XXII. ker., XI. ker.
BKV megközelítés:

Tar Enikő Német magántanár

Tar Enikő német magántanár adatai
Tar Enikő
Német magántanár
Budapest, Budaörs

Német korrepetálás

Üdvözlöm / Sziasztok, német nyelvből vállalok korrepetálást. Német nyelvtanári diplomával rendelkezem, ill. két évet Németországban éltem. Jelenleg egy német cégnél dolgozom főállásban, így csak a délutánok és a hétvégék szabadok. Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, így elsősorban az ő jelentkezésüket várom. Mind a kommunikációjukban, mind pedig írásban szívesen fejlesztem őket. Én a személyes találkozásban hiszek, de ha valaki nagyon nem tudja megoldani, online órát is vállalok.
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
 
 
 
DU
 
E
 
Német  
(középiskolai)
5000 Ft/60'
Német  
(alsó tagozat)
5000 Ft/60'
Vállalok: online oktatást
Otthon fogadok:
Bp.,XI. ker.

Kecskés László Földrajz magántanár

Kecskés László földrajz magántanár adatai
Kecskés László
Földrajz magántanár
Biatorbágy

Megbuktál ? Segítek !

Megközelítések és irányzatok jöttek-mentek az oktatásban az utóbbi 30 évben, módszerem mégis eredményes maradt.

Ne aggódj, minden megtanulható !

  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
DU
 
 
 
E
 
 
 
Földrajz  
(általános)
1500 Ft/45'
Földrajz  
(középiskolai)
1800 Ft/45'
Történelem  
(korrepetálás)
1500 Ft/45'
Vélemények
Oktatási gyak.: 30 év
Vállalok: csoportos oktatást
Felkészítek: érettségire, pótvizsgára
Oktatási módszerem: részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: tegeződő, szigorú
Kedvenc témám: Földrajzi zonalitás és következményei
Otthon fogadok:
Biatorbágy

Kalpagos Ágnes Olasz magántanár

Kalpagos Ágnes olasz magántanár adatai
Kalpagos Ágnes
Olasz magántanár
Budaörs

Hobbyból vagy nyelvvizsgára

Amikor 22 évvel ezelőtt olasz nyelvtanári képzésre jelentkeztem Szegeden, nem a tanítás volt a fő motivációm. Olaszul akartam élni, beszélni, gondolkodni, átérezni a Dolce Vitát, hangosan és hadonászva vitatkozni, ahogy azt az olaszok teszik és amibe betekintést is nyertem az olaszországi munkáim során. Ugyanezt - immár 4 év főiskola és 15 év tanítási tapasztalat után – szeretném átadni neked, leendő diákomnak, hogy ne csak a könyvből ismerd meg az olasz nyelvet. Ennek érdekében rengeteg életszerű anyagot használunk, mint filmnézés, dalszövegek, reklámok. A modern dolgokban hiszek, emiatt előszeretettel készítek tanagyagot internetes felületen, hogy akár buszon ülve is tudj gyakorolni. És, hogy íráskészségeden is dolgozzunk, havi egy órát messengeren tartunk.
Természetesen nem csak szórakozunk az órákon, nagyon komoly munkát végzünk annak érdekében, hogy örömmel és könnyen fejezd ki magad egy nyaralás alkalmával vagy akár a nyelvvizsgán, hiszen arra is fel tudlak készíteni középfokú szintig.


  HKSzCsPSzV
DE
 
 
DU
 
 
E
 
 
Olasz  
(általános)
4500 Ft/45'
Olasz  
(gyakorlat)
4500 Ft/45'
Olasz  
(korrepetálás)
4500 Ft/45'
Olasz  
(nyelvvizsga)
4500 Ft/45'
Vélemények
Vállalok: céges, csoportos oktatást, fordítást
Felkészítek: nyelvvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: laza, tegeződő
Otthon fogadok:
Budaörs
BKV megközelítés:

Tamaskó Vince Informatika magántanár

Tamaskó Vince informatika magántanár adatai
Tamaskó Vince
Informatika magántanár
Szigethalom

Informatikai oktatást vállalok alapoktól az emelt szintig.

Üdvözöllek! Magán informatikai felkészítést vállálok alapoktól egészen az emelt szintnek egy bizonyos részéig. Online esetleg megbeszélés alapján házhoz is megyek.
2200 Ft/óra
Keress bizalommal!
  HKSzCsPSzV
DE
DU
 
 
E
 
 
Informatika  
(érettségi)
2200 Ft/60'
Informatika  
(középiskolai)
2200 Ft/60'
Office ismeretek  
 
2200 Ft/60'
Vélemények
Vállalok: online oktatást
Felkészítek: ECDL-re, érettségire, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, gyakorlatorientáltság
Stílusom: laza
Kedvenc témám: office,mindennapi használathoz fűződő témák.
Otthon fogadok:
Szigethalom
Házhoz megyek:
Szigethalom, Szigetszentmárton, Halásztelek, Tököl
BKV megközelítés:

Bohács Zsuzsanna Angol magántanár

Bohács Zsuzsanna angol magántanár adatai
Bohács Zsuzsanna
Angol magántanár
Érd

Tanulj velem angolul, hogy sikeresebb légy!

Tanulj velem angolul, hogy sikeresebb légy!
Gyakorlott angol tanárnő, angol nyelvterületen szerzett gyakorlattal,
oxfordi és "C" tip. felsőfokú nyelvvizsgával, külkereskedelmi nyelvvizsgával, angol tanítói végzettséggel nyelvvizsgára felkészítést, korrepetálást vállal kezdőtől a haladó szintig. Óráim személyre szabottak, beszédcentrikusak. Gyermekeket 12 éves kortól tanítok vidám, zenés, táncos formában is. Óráimat vidám, kötetlen hangulat jellemzi. Beszédcentrikusak, a jó kiejtésre nagy hangsúlyt fektetek /oxfordi angol/.
  HKSzCsPSzV
DE
DU
E
Angol  
(felsőfok)
4800 Ft/45'
 
Alsós tárgyak
3900 Ft/45'
Vélemények
Oktatási gyak.: 20 év
Vállalok: online, csoportos oktatást, fordítást, tolmácsolást
Felkészítek: OKJ-ra, érettségire, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: tegeződő
Otthon fogadok:
Érd
BKV megközelítés:

Murvai Ildikó Róza Matematika magántanár

Murvai Ildikó Róza matematika magántanár adatai
Murvai Ildikó Róza
Matematika magántanár
Budaörs, Világszerte

Felzárkóztatásban gyakorlott, türelmes tanárnő

Fontos számomra, hogy diákjaim merjenek kérdezni, megtalálják saját tanulási módszerüket, és elérjék azt azt a célt, amiért felkerestek.

Az okozza a legnagyobb sikerélményt, ha olyan diákoknak segíthetek, akik valamilyen módon elakadtak a tanulásban, mert azt látom, hogy az ilyesmi rengeteg energiát von el olyan területekről is, amiben akár kifejezetten tehetségesek és amiben már van sikerélményük.

Az ELTE fizika szakán szereztem tanári diplomát, az évek során rengeteg diáknak segítettem már többek között humán beállítottságú, kudarcélményekkel küzdő, valamint sajátos nevelési igényű diákjaim is vannak. Van, akinél azt a kitűzött célt sikerült elérni, hogy ne szorongjon a matek tanulása során, más sikeres fizika pótvizsgát tett.

A szülőkkel együttműködve dolgozom, az első órán azt mérem fel, milyen tempóban tudunk haladni, vannak e hiányosságok, ha igen, mekkorák, mi okoz nehézséget. A közös munka során fokozatosan haladunk az önálló munka felé.

Sürgős helyzetben azonban gyors és elsősorban rövid távon használható fogódzókat adok.

Óráim jó hangulatúak, motivációs eszközöm sosem a megszégyenítés, mindig az érdeklődés felkeltése (videók, egyszerű kísérletek), illetve annak megtalálása, mi az, amire több idő jutna, ha gyorsabban menne a fizika, a matek.

Konkrét gyakorlati tanácsokat adok, hogyan lehet jól megjegyezni a képleteket, szabályokat. Megtanítom az átlátható vázlatírást, feladatmegoldást, az órák végén összegzünk, a következő óra elején röviden ismételünk, és csak az után vesszük az új anyagot.

Nem vagyok a magolás híve, új dolgokat mindig kötöm valami ismerthez, olykor akár egészen bohó dolgokhoz is. Az a fő, hogy megmaradjon, és legyen sikerélménye, annak, aki betér hozzám, ugyanakkor reális képet is kapjon arról, hol áll, mennyit fejlődött.
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
 
 
 
 
DU
 
 
 
 
 
 
 
E
 
 
 
 
 
 
 
Matematika  
(általános)
7800 Ft/50'
Fizika  
(általános)
7800 Ft/50'
 
Felsős reál tárgyak
 
Vélemények
Oktatási gyak.: 12 év
Vállalok: online oktatást
Felkészítek: pótvizsgára
Oktatási módszerem: részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: laza, tegeződő
Kedvenc témám: érdeklődéshez igazított fejben tartható puskák
Otthon fogadok:
Budaörs
BKV megközelítés:
40, 88, 188E
287, 140, 240

Molnár Eszter Magyar nyelvtan magántanár

Molnár Eszter magyar nyelvtan magántanár adatai
Molnár Eszter
Magyar nyelvtan magántanár
Törökbálint

Na, akkor ezt most kicsit mélyítsük el...

Irodalomból, (szövegértés, fogalmazás) és nyelvtanból (leíró magyar nyelvtan, helyesírás, nyelvtörténet, stilisztika) vállalom általános iskolás, középiskolás diákok korrepetálását, valamint gimnáziumi felvételire vagy érettségire való felkészítését.

Ha szükséged van szigorra és motiválásra, ugyanakkor vidám légkörben szeretnél tanulni, akkor én vagyok a Te embered! Odafigyelek egyéni képességeidre, érdeklődéseidre és fáradozásaidat garantáltan siker koronázza majd!

Magyar nyelv és irodalom illetve művészettörténet szakokon végeztem az ELTE-n. Ugyanitt abszolváltam az Irodalomtörténeti Doktori Iskolában és a disszertációmon dolgozom. Szeretek tanítani, emellett több éves magántanári tapasztalattal rendelkezem. Jelenleg egy művészeti gimnáziumban dolgozom.

Tisztelettel,
Molnár Eszter
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
 
 
DU
E
 
 
 
 
 
 
 
Magyar nyelvtan  
(korrepetálás)
5000 Ft 
Magyar irodalom  
(korrepetálás)
5000 Ft 
Művészettörténet  
(felnőttoktatás)
5000 Ft 
 
Felsős humán tárgyak
 
Vélemények
Vállalok: online oktatást
Felkészítek: érettségire, egyetemi vizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: laza
Kedvenc témám: Irodalom és képzőművészet kapcsolata, költészet, mágikus nye
Otthon fogadok:
Törökbálint
Házhoz megyek:
Bp., XI. ker., VII. ker., VIII. ker., IX. ker.
BKV megközelítés:

Helt Kata Angol magántanár

Helt Kata angol magántanár adatai
Helt Kata
Angol magántanár
Budakeszi

Angol órák első sorban *Skype-on*

Belföldön (BME, Origo) és külföldön (ECL, TELC, IELTS) is elfogadott nyelvvizsgákra, közép és emelt szintű érettségire való felkészítést vállalok illetve szinten tartást, szintre hozást is.
A hagyományos angol órák mellet kommunikáció és beszédfejlesztő órákat is tartok, melyekhez szükséges B2-es nyelvtudás.

Az Eszterházy Károly Főiskolán anglisztika képzés végeztem el és a Cambridge University tanárképzési tanfolyamát.

45 perc - 3000 Ft
60 perc - 3500 Ft
90 perc - 4500 Ft

  HKSzCsPSzV
DE
 
DU
 
 
E
 
 
Angol  
(nyelvvizsga)
3000 Ft/60'
Angol  
(érettségi)
3000 Ft/60'
Angol  
(korrepetálás)
3000 Ft/60'
Vélemények
Oktatási gyak.: 4 év
Vállalok: online oktatást
Felkészítek: érettségire, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, gyakorlatorientáltság
Stílusom: laza, tegeződő
Otthon fogadok:
Budakeszi
BKV megközelítés:
22, 222, 22A

Merész Mercédesz Matematika magántanár

Merész Mercédesz matematika magántanár adatai
Merész Mercédesz
Matematika magántanár
Szigethalom

Matematika mindenkinek!

Több éves tapasztalattal matematika és biológia, kémia tantárgyakból közép és emelt szintű felkészítést, korrepetálást vállalok. Mind korrepetálásban, mind különböző vizsgafelkészítésekben rendelkezem tapasztalattal.
Csoportos kedvezmény: 2-3 fő: 2500 ft/óra
3+ fő: 1500ft/óra
Egyéni órákon EGYÉNI ÁRKÉPZÉS helyszíntől és óraszámtól függően.
Keressenek bizalommal!
Számlát tudok adni!
  HKSzCsPSzV
DE
DU
E
Matematika  
(általános)
3500 Ft/60'
Matematika  
(középiskolai)
3500 Ft/60'
Biológia  
(középiskolai)
3500 Ft/60'
Kémia  
(középiskolai)
3500 Ft/60'
 
Alsós tárgyak
3500 Ft/60'
 
Felsős reál tárgyak
3500 Ft/60'
 
Felsős humán tárgyak
3500 Ft/60'
Vélemények
Vállalok: online, csoportos oktatást
Felkészítek: érettségire, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, gyakorlatorientáltság
Stílusom: tegeződő
Otthon fogadok:
Szigethalom
Házhoz megyek:
Szigethalom, Szigetszentmiklós, Halásztelek, Délegyháza
BKV megközelítés:
Soroksári hév

Online oktató tanárok

Takáts Gergely Matematika magántanár

Takáts Gergely matematika magántanár adatai
Takáts Gergely
Matematika magántanár
Budapest

MATEK PÓTVIZSGA? NE KOCKÁZTASS!

FIGYELEM: Kérd el az ingyenes tanulmányt: A legfontosabb tippek, hogy sikerüljön a matek pótvizsga! Ehhez csak annyit kell tenned, hogy írj egy üzenetet vagy sms-t az email címeddel, és a következő munkanapon, vagy még korábban megkapod!

Kedves Középiskolás,

Lehet, hogy most totális csődnek érzed a helyzetet. Lehet, hogy félsz, hogy egész nyáron tanulhatsz, vagy elvesztheted az osztálytársaidat.

Ne bántsd magad emiatt, hiszen sok oka lehet, hogy így alakult. Még nincs minden veszve! Ha most elkezded a felkészülést, akkor elkerülheted az évismétlést, sőt, még büszke is leszel magadra, hogy sikerült!

Takáts Gergely vagyok, és már más, hozzád hasonló cipőben járó diáknak is segítettem, hogy sikeres pótvizsgát tegyen. Matek-fizika szakon végeztem az ELTE-n.

Teljesen átérzem a helyzetedet, mert nekem is volt már egy nagyon necces utóvizsgám, ahol pont egy magántanár húzott ki a bajból!

Az évek során kidolgoztam egy felkészülési módszert, amely szinte az összes matekvizsgán garantálja a jó eredményeket, legyen az pótvizsga, vagy emelt szintű felvételi. Ezt egyrészt a korábban említett saját, másrészt a tanítványaim felkészítése során szerzett tapasztalatomból állítottam össze.

Gyakran előfordul, hogy egynél több jegyet is javít egy diákom. Volt olyan tanítványom, aki 3 intenzív hét alatt készült fel velem fel a matek érettségire: 1-esről indultunk, és 4-es dolgozatot írt! (Ezen még én is meglepődtem.)

Szeretnéd, hogy a Te történeted is happy enddel végződjön?

Képzeld el a következőt:

• Együtt átvesszük az anyagot, szemléletes példákkal, amíg mindent megértesz
• Egyszerű feladatokkal sikerélményt szerzel, és kevésbé lesz ijesztő számodra a matek
Sikeresen levizsgázol, és büszke leszel magadra, hogy megcsináltad!
• Tanulásmódszertani trükköket is megtudhatsz tőlem, hogy soha többé ne kelljen pótvizsgáznod
• Pihenni, szórakozni is marad időd!

Jól hangzik? Hajlandó vagy a sikerért Te is áldozni?

Ha igen, keress meg, és elküldöm neked az ingyenes pótvizsga-tippeket!

Kíváncsi vagy, hogy a többiek miért szeretnek hozzám járni?

"Mert itt nem feleslegesen fizetsz a matematikáért" - Kristóf, ő tavaly tett sikeres pótvizsgát

"Gergõ abban volt más, hogy amint közösen beazonosítottuk, hogy hol maradtam le, kitartóan, sokszor körüljárva, újra és újra magyarázta, amíg meg nem értettem az anyagot" - Réka, ő 20 év kihagyás után, anyukaként találta magát szembe magát az egyetemi matekkal (5-öst kapott!)

Tudom, nem tartozom az olcsó tanárok közé. Találhatsz számos olyat is, aki nem töltött éveket a tanári diploma megszerzésével, vagy nincs komoly tapasztalata a pótvizsgára felkészítésben. A kérdés, hogy akarsz-e kockáztatni egy évet az életedből?

Ha nem akarsz kockáztatni, hanem mindent megtennél, hogy sikerüljön a vizsgád, akkor keress meg, és kérd el az ingyenes pótvizsga-tippeket!

(Amikor hívsz vagy írsz, kérlek említsd meg, hogy a Tanárajánló oldalon láttad a hirdetésem. Köszi!)

Üdv,
Takáts Gergely
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
DU
 
 
 
 
E
 
 
 
 
Matematika  
(középiskolai)
6000 Ft/45'
Programozás  
(egyetemi)
8000 Ft/45'
Gépi tanulás  
(egyetemi)
8000 Ft/45'
Analízis  
(egyetemi)
6000 Ft/45'
Diszkrét matematika  
(egyetemi)
6000 Ft/45'
Java programozás   
(egyetemi)
8000 Ft/45'
Python  
(egyetemi)
8000 Ft/45'
Statisztika  
(egyetemi)
6000 Ft/45'
 
Felsős reál tárgyak
6000 Ft/45'
Oktatási gyak.: 5 év
Vállalok: online, csoportos oktatást
Felkészítek: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, gyakorlatorientáltság
Stílusom: tegeződő
Kedvenc témám: mesterséges intelligencia
Otthon fogadok:
Bp.,IX. ker.
BKV megközelítés:
M3, M4
2
Csepeli hév

Maráczi Hajnalka Német magántanár

Maráczi Hajnalka német magántanár adatai
Maráczi Hajnalka
Német magántanár
Szombathely

Sok HANG- és VIDEÓanyaggal BESZÉDKÖZPONTÚ NÉMET nyelvtanítás SZOMBATHELYEN

Kedves Nyelvtanuló!


Német nyelvből kezdőtől középfokig nyelvoktatást, korrepetálást, NYELVVIZSGÁra, érettségire, valamint német/osztrák ÁLLÁSINTERJÚra felkészítést vállalok Szombathely belvárosában.

KÜLFÖLDI MUNKAVÁLLALÓk számára is tartok a SZAKMÁKnak megfelelő, CÉLIRÁNYOS felkészítést. (pl.: betegápoló, építőiparban, vendéglátásban, szépségiparban dolgozók, ruhabolti eladó, stb.)

Óráimon tanítok nyelvtant és szavakat is, de első sorban beszélni szeretnélek megtanítani már az első órától kezdve.

Rengeteg HANGanyaggal és VIDEÓval dolgozom a könnyebb és szórakoztatóbb megértés és elsajátítás céljából. Ezeket oda is adom OTTHONI FELHASZNÁLÁSra :-)

Használok INTERAKTÍV TÁBLÁkat is a német nyelvtan könnyebb begyakorlása érdekében. Ezek olyan játékos, online feladatok, amelyek megoldásának helyességéről a digitális platform azonnali visszajelzést ad, így akár önállóan is használható és akár a buszon telefonról is elérhető.

Módszerem mindenki számára könnyen érthető és elsajátítható.

Keress bátran ha el szeretnéd sajátítani a német nyelvet vagy egyszerűen csak NÉMETÜL BESZÉLGETNI szeretnél!

Tananyagomat a diák céljaihoz/igényeihez igazítom.

Vállalok személyes és online németórákat is!

Óradíj: 6000 Ft / 50 perc és 4000 Ft/fő/60 perc ha ketten jöttök.
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
DU
 
 
E
 
 
Német  
(általános)
6000 Ft/50'
Vállalok: online oktatást
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: laza, tegeződő
Otthon fogadok:
Szombathely
BKV megközelítés:

Zsigmondné Dr. Angol magántanár

Zsigmondné Dr. angol magántanár adatai
Zsigmondné Dr.
Angol magántanár
Világszerte

Sikeres nyelvtanulás! Tudok segíteni! Most akció!

Minőségi általános és szakmai(üzleti, gazdasági, műszaki)angol és orosz, valamint magyar nyelvoktatást biztosítok egyénileg.Nagy tapasztalattal rendelkező, angol nyelvészetből doktorált, akkreditált nyelvvizsgáztató nyelvtanár vagyok.Felkészítés érettségire, általános, illetve szakmai nyelvvizsgára,munkahelyi előmenetelhez és külföldi munkához.
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
DU
 
 
 
 
E
 
 
 
 
Angol  
 
5500 Ft/45'
Angol  
(üzleti nyelv)
6500 Ft/45'
Orosz  
 
5000 Ft/45'
Vélemények
Oktatási gyak.: 35 év
Vállalok: online oktatást
Felkészítek: OKJ-ra, érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, nagy lépésekben haladás, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: tegeződő
BKV megközelítés:

Koenig Gabriella Német magántanár

Koenig Gabriella német magántanár adatai
Koenig Gabriella
Német magántanár
Veszprém, Balatonfüred

Német anyanyelvű, Svájcban végzett német-francia tanár

Diplomás, német anyanyelvű német-francia középiskolai tanár vagyok. Svájcban születtem, végeztem az iskolákat, egyetemet. Tíz éven át tanítottam, érettségiztettem svájci gimnáziumokban német és francia ajkú fiatalokat. Gyakorló nyelvtanárokat mentoráltam és vizsgáztattam. Svájc többnyelvűségének, a magas színvonalú nyelvoktatásnak úgymint számos utazásaimnak köszönhetően az angol és olasz nyelveket is folyékonyan beszélem.

Néhány éve hazatelepültünk családommal és magán tanítást vállalok kezdőknek és haladóknak egyéni igények szerint: nyelvtanrendszerezés; szókincs- és stílusfejlesztés, kötetlen társalgás; különböző nyelvvizsgákra való felkészítés; irodalom eredeti nyelven. Igény esetén szívesen tájékoztatok a svájci szokásokról, szabályokról, szolgálok hasznos kapcsolatokkal. Csoport esetén kedvezményes ár.

Tolmácsolásokat, fordításokat és lektorálásokat szintén vállalok.

Nyolc éve dolgozom magántanárként és oktatok németet, franciát, angolt, olaszt, svájci németet és magyart mint idegen nyelvet. Csoportokat tanítok, céges oktatásokat vállalok, különböző nyelv- és egyetemi vizsgákra készítek fel, tolmácsokat mentorálok kül- és belföldön egyaránt, személyesen vagy online (az online-óráknak magasabb a díjuk).

Ha valaki több anyanyelvvel nő fel, nem csak természetes állapotnak tekinti a nyelvek közötti kapcsolást, de a nyelvtani szerkezetekre is egyedi rálátást nyer, ami könnyíti, gyorsítja a nyelvoktatást. Óráim sajátossága, hogy beszédcentrikussággal, logikus magyarázatokkal és kevés magolással (koncentrált tanulással) igyekszem diákjaimat a lehető leggyorsabban céljukhoz eljuttatni: a nyelv sikeres használatához.

FONTOS: A felsorolt nyelveket bármilyen más nyelven is (nem csak magyarul) tanítom, tehát fordulhat hozzám német, francia, angol vagy olasz ajkú tanítvány is!

Honlapomon tájékozódhat referenciáimról, régi diákok nyilatkozatairól és egyéb részletekről.
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
DU
 
 
E
 
 
 
 
 
 
 
Német  
(egyetemi)
5500 Ft/45'
Francia  
(egyetemi)
5500 Ft/45'
Angol  
(nyelvvizsga)
5500 Ft/45'
Olasz  
(nyelvvizsga)
5500 Ft/45'
Vélemények
Oktatási gyak.: 16 év
Vállalok: online, céges, csoportos oktatást, fordítást, tolmácsolást
Felkészítek: ECDL-re, OKJ-ra, érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: gyakorlatorientáltság
Stílusom: szigorú
Otthon fogadok:
Veszprém
Házhoz megyek:
Budapest, Tapolca, Balatonfüred, Ajka
BKV megközelítés:

Szabó Árpád Angol magántanár

Szabó Árpád angol magántanár adatai
Szabó Árpád
Angol magántanár
Budapest

Matek, Angol, Infó, -Minden Vizsga, s Tz egyszerű...

English version on the other tab.

Az óráimat személyesen a belvárosban vagy igény esetén online tartom.
Segítek felkészülni, felzárkózni az áhított szintre.


Fiatal, lendületes, tapasztalt srác vagyok, aki mindig is irtózott az iskolától és a tanároktól, úgyhogy a konfrontációk elkerülése végett inkább csak jó jegyekkel rendelkeztem.

Később rájöttem hogy ez a tudás, és sok külföldi tartózkodásom miatt nagyban megváltozott látásmód átadható.

Nagyon szeretem a nyelveket, fénykoromban 7 nyelven tudtam, ugyan mára folyékonyan mindössze 4en beszélek...

Manapság sajnos egyre kevesebb jó tanárt találsz, akik jók voltak, mára már kiöregedtek, akik meg nem ütötték meg a mércét, rájuk kár is szót pazarolni...

Angol -felső vagy középfokú nyelvvizsga felkészítés, illetve bármely iskolai tananyag 9900 Ft/44p
Hungarian_language -everything you might need 9900 Ft/40min
Informatika -IT -office 8750 Ft/40p
Matematika -középiskolai, egyetemi illetve érettségire való felkészítés 9900 Ft/44p
Math in English language -Highschool, Uni, Final exams, SATs, IB 14.000 Ft/42p

Én a legjobbat keresem, hirtelen sok időm lett, így ismét belefogok egy régi hobbimba...

Sok tanév távlatából, ezen évek tapasztalatával bármely igyekvő nebulót hozzá tudom segíteni a
vágyott jobb jegyhez;
eredményes pótvizsgához;
közép- vagy emelt érettségihez;
egyetemi felvételhez.


Ha meggyőztelek, akkor itt az ideje egy ingyenes próbaórának, ezzel csak nyerhetsz, ha mást nem, akkor tapasztalatot...
*a főoldalon feltüntetett árak, Csoportos oktatásra vonatkoznak és fejenként értendők
**Igény esetén, felár ellenében házhoz megyek.
***Az óra átütemezésére, az órát megelőző 48 órában van lehetőség.
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
DU
 
 
E
 
 
 
Angol  
(nyelvvizsga)
3300 Ft/40'
Web programozás  
 
Informatika  
(office)
3500 Ft/45'
Matematika  
(korrepetálás)
3200 Ft/40'
Valószínűségszámítás  
 
Üzleti kommunikáció  
 
Operációkutatás  
 
Analízis  
 
 
Felsős reál tárgyak
3400 Ft/40'
Vélemények
Oktatási gyak.: 4 év
Vállalok: online, céges, csoportos oktatást, tolmácsolást
Felkészítek: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: részletes magyarázat
Otthon fogadok:
Bp.,V. ker.
Házhoz megyek:
Budapest
BKV megközelítés:
Kisf., M2, M3
105, 9, 115
2, 47, 49

Cappello Marta Olasz magántanár

Cappello Marta olasz magántanár adatai
Cappello Marta
Olasz magántanár

Professzionális, precíz, gyors és hatékony olasz nyelvoktatás, minden szinten.

Professzionális, precíz, gyors és hatékony olasz nyelvoktatás, minden szinten, bármely céllal, eredményes, lendületes, sok évet Olaszországban élt nyelvtanárral.

Keress bizalommal bármely elérhetőségemen.
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
 
 
 
 
DU
 
 
 
 
 
 
 
E
 
 
 
 
 
 
 
Olasz  
 
5000 Ft/60'
Vélemények
Vállalok: online oktatást

Török Csaba Analízis magántanár

Török Csaba analízis magántanár adatai
Török Csaba
Analízis magántanár
Budapest

HATÉKONY ÉS LELKIISMERETES OKTATÁS, TEHETSÉGGONDOZÁS, ANGOLUL ÉS NÉMETÜL IS!!

Kiváló eredményű ELTE matematikusi diplomával és országos fizika tanulmányi versenyi helyezéssel a legfelsőbb szintig segítséget tudok nyújtani a tanuláshoz, akár a különösen elfoglaltaknak vagy a tanulmányaikban éveket kihagyó, önbizalomhiányos, tanulási nehézséggel küzdő diákoknak is. Sokéves tapasztalat alapján mondhatom: nincs reménytelen eset! Vészhelyzetben akár kora reggel, késő este vagy hét végén is tudok segíteni, de a biztos eredmény érdekében jobb elkerülni a kapkodást.

Koromból fakadóan (negyvenes) a munka mellett tanuló korosztállyal is könnyen szót értek, és nagyon türelmes vagyok. Koncentrációzavarral vagy egyéb tanulási nehézséggel küzdő diákok testre szabott egyéni oktatását is vállalom.

Azon kisszámú tanárok közé tartozom, akik középiskolásokat három tárgyból is (matematika, fizika, kémia) segíteni tudnak. Ez különösen hasznos lehet, ha a fő problémás tárgy mellett esetenként, pl. dolgozat előtt másik tárgyból is szükséges egy kis támogatás. A közös gyakorlás mellett minden esetben adok házi feladatot, így csak akkor lépünk tovább, ha diákom valóban képes önállóan megbirkózni a feladatokkal. Ennek köszönhetően a közös munka már rövid távon az osztályzatokban megmutatkozó eredménnyel jár.

A matematika szinte minden ágát a legfelsőbb szintig oktatom (pl. analízis 1/2/3., lineáris algebra, differenciálegyenletek, statisztika, komplex függvénytan, diszkrét matematika, kvantitatív módszerek). E tárgyakat angolul is tanítom, a következő bekezdés szerinti díjazás mellett.

Szívesen fogadok magyar vagy külföldi diákokat az angol nyelvű iskolákból (British School, Britannica, AISB, SEK, BME IS, ICSB), akiket bármely nemzetközi vizsgaszint elérésében támogatni tudok, fizikából és kémiából is. Oktatási listám valóban hosszú: IB SL/HL Diploma (IA, EE konzultáció és GDC használat tanítása is), MYP, GCSE O/AS/A-Level, SAT, GMAT, AP, ACT, STEP, GRE... Német nyelven tanuló magyar diákok korrepetálását is vállalom, valamint felkészítésüket az osztrák, német vagy magyar rendszerű érettségire matematikából és fizikából. Több száz idegennyelvű tankönyvem és feladatgyűjteményem segíti a hatékony munkát, így bármely igénynek meg tudok felelni. Az egyéni oktatás díja idegennyelvű tananyag esetén 19.800 Ft/45 perc.

Tehetséggondozást, versenyfelkészítést is vállalok a matematika vagy fizika iránt mélyebben érdeklődők számára, az általános iskolai versenyektől (pl. Bolyai, Zrínyi, Kalmár, Kenguru, Arany Dániel, Vermes, Mikola) egészen az OKTV szintjéig. Ehhez rendelkezésre állnak az utóbbi 30 év feladatsorai valamennyi nagy múltú verseny esetében. A tehetséggondozó egyéni foglalkozások díja általános iskolások számára 19.800 Ft/45 perc, középiskolásoknak (9. osztálytól) 22.000 Ft/45 perc.

Az órák hossza rugalmasan igazodik a tanulmányi célokhoz és a diák terhelhetőségéhez, így 45 és 120 perc közötti lehet. Akár szombaton is van lehetőség magánórára.

Óráimat az Astoriánál tartom jól felszerelt, csendes, légkondícionált irodában, mely a Belvárosból és a legtöbb egyetemtől 15 perc alatt elérhető, valamint fiatalabb vagy külföldi diákok számára is biztonságosan megközelíthető.
Átmenetileg az órákat csak online formában tudom megtartani.

TANULÓPÁROKNAK az alapóradíj CSUPÁN 9.500 FT/45 PERC fejenként (magyar tananyag esetén). A díjról természetesen számlát tudok adni. Nem kínálok zsákbamacskát: soha nem kérem az óradíj előre fizetését, se egy hétre, se egy hónapra. Diákjaim és az elégedett szülők ragaszkodása miatt nincs is szükség ilyesmire. Eseti óralemondáskor mindig igyekszem helyettesítő időpontot találni, ugyanakkor magas óraszámomra tekintettel aznapi lemondás esetén a foglalkozás szokásos díja 50%-ának megtérítését kérem.

Díjaim az átlagosnál magasabbak, de tapasztalatom, hatékonyságom, elkötelezettségem is az. Pontosan tudom, hogy az egyes témakörökön belül mely részletek szoktak megértési nehézséget okozni, és sokéves munkám során kiérlelt módszerekkel, magyarázatokkal segítem diákjaimat túljutni ezeken. Speciális igények széles körének tudok megfelelni (pl. tanulási nehézségek kezelése, idegen nyelvű tananyagok, tehetséggondozás, érettségiző diákok további támogatása egyetemi tanulmányaikban).

Általános- és középiskolás diákok számára szülő általi megkeresés esetén 45 perces, ingyenes próbaórát ajánlok, így a szülő és a diák is minden kötöttség nélkül megismerheti az oktatás menetét. Ha biztos kezekben szeretné tudni gyermeke felkészítését, számíthat rám.
  HKSzCsPSzV
DE
DU
E
Analízis  
(egyetemi)
17500 Ft/45'
Gazd.matematika  
(egyetemi)
17500 Ft/45'
Statisztika  
(egyetemi)
17500 Ft/45'
Matematika  
(középiskolai)
17500 Ft/45'
 
Felsős reál tárgyak
17500 Ft/45'
Vélemények
Oktatási gyak.: 20 év
Vállalok: online, csoportos oktatást
Felkészítek: érettségire, egyetemi vizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, gyakorlatorientáltság
Otthon fogadok:
Bp.,V. ker.
BKV megközelítés:
Kisf., M2, M3, M4
5, 7, 8E, 112
47, 49, 178, 133E

Szabó Erzsébet Angol magántanár

Szabó Erzsébet angol magántanár adatai
Szabó Erzsébet
Angol magántanár
Kecskemét

Angol nyelvoktatás

Angol nyelvtanárként vállalom általános, középiskolás, főiskolás, felnőtt tanulók nyelvoktatását, korrepetálását, nyelvvizsga felkészítését Kecskeméten valamint online angoloktatás formájában országosan.
Főállásban általános iskolában tanítok angol nyelvet Kecskeméten. Magánóráimat esti órákban, illetve hétvégén tudom vállalni. Telefonon, kérem, hogy 16 óra után legyenek szívesek keresni.
Ha nem tudom felvenni, visszahívom. Hétvégén is telefonálhatnak.
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
 
 
 
DU
 
 
 
E
 
 
 
 
Angol  
(alapfok)
5000 Ft/60'
Angol  
(középfok)
5000 Ft/60'
Angol  
(érettségi)
5000 Ft/60'
Angol  
(felnőttoktatás)
5000 Ft/60'
Angol  
(felsőfok)
5000 Ft/60'
Vélemények
Vállalok: online oktatást
Felkészítek: érettségire, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, részletes magyarázat, gyakorlatorientáltság
Stílusom: tegeződő
Kedvenc témám: Család
Otthon fogadok:
Kecskemét
BKV megközelítés:
20

Castellón Jordi Spanyol magántanár

Castellón Jordi spanyol magántanár adatai
Castellón Jordi
Spanyol magántanár
Győr

Spanyol nyelvtanulás

A nevem Jordi, spanyol vagyok és Győrben lakom. Ha szeretnél spanyolt tanulni vagy gyakorolni, írj nekem!
  HKSzCsPSzV
DE
DU
E
Spanyol  
(általános)
5000 Ft/50'
Vélemények
Vállalok: online, céges, csoportos oktatást, fordítást, tolmácsolást
Felkészítek: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: laza, tegeződő
Otthon fogadok:
Győr
BKV megközelítés:

Osváth Márton Magyar irodalom magántanár

Osváth Márton magyar irodalom magántanár adatai
Osváth Márton
Magyar irodalom magántanár
Budapest

Tanulj könnyen, egyszerűen! Részletes és érthető magyarázatok, vidám hangulat

Kedves érdeklődők!

Osváth Márton vagyok, 31 éves magántanár. Szívesen vállalom kisgyermekek, fiatalok, felnőttek oktatását angol nyelvből. Angol nyelvből fordítást is vállalok.

Magyartanítás alsósoknak, felsősöknek, középiskolásoknak, egyetemistáknak szintén elérhető nálam (érettségi, felvételik, pótvizsgák stb.)

A Károli Gáspár Református Egyetemen diplomáztam magyar főszakkal, angol minorral és művelődéstudomány specializációval.

Jelenleg online tanítok inkabb, de mas is megoldható. Ha kérdése van írjon itt, vagy hívjon.

Üdvözlettel: Osváth Márton
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
 
 
 
 
DU
 
 
 
 
 
 
 
E
 
 
 
 
 
 
 
Magyar irodalom  
 
4000 Ft/60'
Magyar nyelvtan  
 
4000 Ft/60'
Angol  
 
4000 Ft/60'
Vélemények
Vállalok: online oktatást, fordítást
Felkészítek: érettségire, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: laza, tegeződő
Otthon fogadok:
Bp.,XI. ker.
BKV megközelítés:
7, 213, 14, 114
41, 17, 47

Komáromi Attila Angol magántanár

Komáromi Attila angol magántanár adatai
Komáromi Attila
Angol magántanár
Világszerte, Veszprém

Online angol tanártól. Kudarc kizárva!

Angol nyelv és irodalom szakos bölcsész és középiskolai tanár vagyok, Amerikanisztika és Angol nyelvészeti és fordítói szakiránnyal. A Veszprémi Egyetemen (ma: Pannon Egyetem) végeztem 2005-ben.

Igény szerint, minden szinten vállalok:
- nyelvoktatást, korrepetálást, kiegészítő tanítást,
- szinten tartást, felzárkóztatást,
- felvételire, nyelvvizsgára, érettségire, állásinterjúra felkészítést,
- tanulócsoportok mentorálását,
- korrektúrát
- az angol nyelvhez és kultúrterülethez tartozó témában célirányos felkészítést
- egyetemi, főiskolai tantárgyakból korrepetálást, alapvizsgára felkészítést

Tanítási módszerem:

részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, házi feladat, gyakorlatorientáltság
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
DU
 
 
E
 
 
 
Angol  
(Nyelvi Alapvizsga)
7000 Ft/60'
Angol  
(civilizációs ismeretek)
6000 Ft/60'
Angol  
(nyelvvizsga)
7000 Ft/60'
Angol  
(középfok)
7000 Ft/60'
Angol  
(emelt szintű érettségi)
7000 Ft/60'
Angol  
(felsőfok)
7000 Ft/60'
Angol  
(általános)
6000 Ft/60'
Angol  
(egyetemi)
7000 Ft/60'
Vélemények
Oktatási gyak.: 22 év
Vállalok: online oktatást
Felkészítek: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Kedvenc témám: 20. sz. brit és amerikai történelem, kultúra, civilizáció
BKV megközelítés:

Király Róbert Japán magántanár

Király Róbert japán magántanár adatai
Király Róbert
Japán magántanár
Világszerte

ahány nyelv, annyi ember

Kedves leendő tanítványaim!

A Károli Gáspár Református Egyetem japán – német – magyar mint idegen nyelv szakán végeztem 2006-ban. Ösztöndíjjal fél évig tanultam Németországban, valamint közel 2 évet töltöttem Japánban, ahol 2009-ben megszereztem a nemzetközi nyelvvizsga egyes (legmagasabb) fokozatát is.

Nyelvet tanulni, nyelveket beszélni, s ennek segítségével más kultúrákat, külföldi embereket megismerni csodálatos élmény. A tanításban – túl a tanítvány személyes motivációján – ezt az élményt szeretném átadni. Ennek hitelességét biztosítja, hogy mivel 2011 eleje óta Thaiföldön élek, magam is ismét új nyelvvel és kultúrával kerültem kapcsolatba :)

Magyarországon japán nyelvet tanítottam (általános- és középiskolában, valamint nyelviskolában és magán úton már az egyetemi éveim alatt), Japánban pedig német illetve magyar óraadóként dolgoztam. 2011 óta csak online, azaz szkájpon keresztül tanítok.

Nemcsak nyelvvizsgára felkészítést vállalok, - japán nyelvből a nemzetközi nyelvvizsga egyes szintjéig -hanem érettségire való felkészítéssel és egyetemisták nyelvi felzárkóztatásával is foglalkozom. De akkor is öröm a nyelvtanulás, ha nem a nyelvvizsga a cél, hanem valami más. Hogy mi a Te célod, az első órán meg fogom kérdezni :)

A tanuláshoz szükséges minden segédanyagot ingyen biztosítom. Az anyagokat úgy állítom össze, hogy mind az olvasást, írást, hallgatást és beszédet is tudjuk gyakorolni.

Jelenleg nyolc különböző intenzitású tanulási módot kínálok, így bízom benne, hogy minden kedves leendő diákom talál majd olyat, ami anyagilag sem lesz megterhelő. Az egyes variációk után - összehasonlításképpen - azt is megadtam, hogy az adott esetben mennyi lenne 60 perc díja.

- minél intenzívebben tanulsz, annál kedvezőbb :)

- összehasonlítás: még a legdrágább is csupán 4400 HUF/60 perc, a legolcsóbb pedig mindössze 3760 HUF/60 perc.

1) heti 1x45 perc >> 13200 HUF/hó (4400 HUF/60 perc)

2) heti 1x60 perc >> 17500 HUF/hó (4375 HUF/60 perc)

3) heti 1x90 perc >> 25000 HUF/hó (4167 HUF/60 perc)

4) heti 1x120perc >> 33000 HUF/hó (4125 HUF/60 perc)

5) heti 2x45 perc >> 25700 HUF/hó (4283 HUF/60 perc)

6) heti 2x60 perc >> 34000 HUF/hó (4250 HUF/60 perc)

7) heti 2x90 perc >> 46500 HUF/hó (3833 HUF/60 perc)

8) heti 2x120 perc >> 60000 HUF/hó (3758 HUF/60 perc)

Természetesen a fentebbiektől eltérő konstrukció is megbeszélhető.


Örülök, ha majd együtt tanulhatunk!
  HKSzCsPSzV
DE
DU
E
Japán  
(általános)
4100 Ft/60'
Japán  
(általános)
6000 Ft/90'
Vélemények
Oktatási gyak.: 20 év
Vállalok: online, csoportos oktatást
Felkészítek: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
BKV megközelítés:
Munka Magyarországon