Mit ad az oldal?
 
Tudástár
Fizess tudásoddal!
Földrajz tanárok
 

Földrajz magántanárok

Tóth Zoltán Földrajz magántanár

Tóth Zoltán társadalomismeret magántanár adatai
Tóth Zoltán
földrajz magántanár
Budapest

Történelem, társadalomismeret, EU ismeretek, nemzetközi tanulmányok oktatása

Többdiplomás, gyakorlott, közép- és főiskolán oktató tanárként korrepetálást, közép- és emeltszintű érettségi felkészítést, személyre szabott oktatást végzek.

Felnőtt érdeklődők, egyetemisták, főiskolások esetében is - megbeszélés alapján - történelem, társadalomismeret, közigazgatási és állampolgári ismeretek, Európai Unióval kapcsolatos ismeretek, nemzetközi kapcsolatok története, szociológia alapjai, filozófia, etika, földrajz valamint egyéb társadalomtudományi tárgyak feladatainak megoldásában, feldolgozásában tudok segítséget nyújtani.

Szakdolgozatok elkészítése esetén is konzultációt, tájékoztatást, szakmai támogatást nyújtok a hozzám fordulók számára.

Online és személyes órák, megbeszélések, folyamatos kapcsolattartás! Tárgyi tudás, elemzőkészség, logikus gondolkodás, térben és időben történő tájékozódás fejlesztése!
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
 
 
 
 
DU
E
Társadalomismeret  
(emelt szintű érettségi)
4500 Ft/60'
Történelem  
(egyetemi)
4500 Ft/60'
Filozófia  
(egyetemi)
4500 Ft/60'
Etika  
(emelt szintű érettségi)
4500 Ft/60'
Politológia  
(konzultáció)
4500 Ft/60'
Művészettörténet  
(emelt szintű érettségi)
4500 Ft/60'
Gazdaságtörténet  
(egyetemi)
4500 Ft/60'
Földrajz  
(egyetemi)
4500 Ft/60'
 
Felsős humán tárgyak
4500 Ft/60'
Vélemények
Vállalok: online, csoportos oktatást
Felkészítek: érettségire
Oktatási módszerem: részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: laza, tegeződő
Kedvenc témám: XIX. - XX. század nemzetközi kapcsolatok, diplomácia, kultúr
Otthon fogadok:
Bp.,XI. ker.
Házhoz megyek:
Budapest
BKV megközelítés:

Keszler Lászlóné Földrajz magántanár

Keszler Lászlóné biológia magántanár adatai
Keszler Lászlóné
földrajz magántanár
Pomáz

Sikeres érettségi, felvételi és pótvizsga felkészítés !

41 éves gyakorlattal, általános és középiskolai tantervismerettel, gyakorló pedagógusként és érettségi elnökként otthonomba várom a tanulni vágyó nebulókat.Online oktatás is lehetséges.
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
 
 
 
 
DU
 
 
 
E
 
 
 
Biológia  
(középiskolai)
Földrajz  
(középiskolai)
 
Felsős reál tárgyak
4000 Ft/45'
Vélemények
Oktatási gyak.: 41 év
Vállalok: céges, csoportos oktatást
Felkészítek: OKJ-ra, érettségire, egyetemi vizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: tegeződő, szigorú
Kedvenc témám: Csillagászat, növénytan
Otthon fogadok:
Pomáz
BKV megközelítés:
Szentendrei hév

Kecskés László Földrajz magántanár

Kecskés László földrajz magántanár adatai
Kecskés László
földrajz magántanár
Biatorbágy

Megbuktál ? Segítek !

Megközelítések és irányzatok jöttek-mentek az oktatásban az utóbbi 30 évben, módszerem mégis eredményes maradt.

Ne aggódj, minden megtanulható !

  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
DU
 
 
 
E
 
 
 
Földrajz  
(általános)
1500 Ft/45'
Földrajz  
(középiskolai)
1800 Ft/45'
Történelem  
(korrepetálás)
1500 Ft/45'
Vélemények
Oktatási gyak.: 30 év
Vállalok: csoportos oktatást
Felkészítek: érettségire, pótvizsgára
Oktatási módszerem: részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: tegeződő, szigorú
Kedvenc témám: Földrajzi zonalitás és következményei
Otthon fogadok:
Biatorbágy

Csima Viktória Földrajz magántanár

Csima Viktória matematika magántanár adatai
Csima Viktória
földrajz magántanár
Kaposvár

Magas szintű jól érthető oktatás Kaposváron

Kedves, Érdeklődő!

Magas szintű oktatásban vettem részt a PTE-TTK-án amelynek köszönhetően, a diákoknak részletesen és jól érthetően tudom elmagyarázni azt, amit nem értenek a tananyaggal kapcsolatban. Mindezeknek köszönhetően azok akiket oktattam jó alapokkal folytatták a tanulmányaikat az iskolában. Mivel még elég fiatal vagyok így, a diákokkal gyorsan egy hullámhosszra tudok kerülni.

Csoportos oktatás esetén: a felkészülések külön, szakmailag megfelelő körülmények között, saját irodában lesznek megtartva külön erre az oktatásra kialakított helységben.
Egyéni oktatás ugyan így erre a célra kialakított helységeben kerül sor.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, akár a matematika, akár a velem való tanulás iránt, nyugodtan keress fel telefonon! :)
  HKSzCsPSzV
DE
 
DU
 
 
E
 
 
Matematika  
(korrepetálás)
5000 Ft/45'
Földrajz  
(korrepetálás)
5000 Ft/45'
Földrajz  
(emelt szintű érettségi)
6000 Ft/45'
Matematika  
(emelt szintű érettségi)
6000 Ft/45'
Analízis  
(egyetemi)
7000 Ft/45'
Integrálszámítás  
(egyetemi)
7000 Ft/45'
 
Felsős reál tárgyak
5000 Ft/45'
Vélemények
Vállalok: online, csoportos oktatást
Felkészítek: érettségire, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: laza, tegeződő
Kedvenc témám: Geometria, algebra, trigonometria, ábrázoló geometria
Otthon fogadok:
Kaposvár
BKV megközelítés:

Salamon Szabolcs Földrajz magántanár

Salamon Szabolcs történelem magántanár adatai
Salamon Szabolcs
földrajz magántanár
Budapest

Ha szeretitek a a fiatalos, modern és élményszerű oktatást, nálam a helyed.

Salamon Szabolcs vagyok, 25 éves a Pécsi Egyetemen végeztem a tanulmányaimat. Az oktatási módszerem az élményszerűségen és a gyakorlatiasságon alapszik. A régi poroszos módszerrel szemben, sokkal inkább az élménypedagógiát preferálom. Ha felkeltettem az érdeklődésedet keress bátran.
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
 
 
 
DU
 
 
 
 
 
 
E
 
 
 
 
 
 
Történelem  
(érettségi)
3000 Ft/45'
Földrajz  
(általános)
3000 Ft/45'
Testnevelés  
(általános)
3000 Ft/45'
Vélemények
Vállalok: online oktatást
Felkészítek: érettségire
Oktatási módszerem: gyakorlatorientáltság
Stílusom: laza
Otthon fogadok:
Budapest
BKV megközelítés:

Hegyi Kevin Földrajz magántanár

Hegyi Kevin földrajz magántanár adatai
Hegyi Kevin
földrajz magántanár
Pécs, Világszerte

Harmadéves egyetemistaként oktatást, felkészítést vállalok

Harmadéves egyetemista vagyok, több éve segítek diákoknak felkészülni egyy-egy vizsgára, vagy épp behozni az évközi lemaradást!
Új módszerekkel, de ugyanakkor hatásosan szerezzük meg a tudást a diákjaimmal!
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
 
DU
 
 
 
 
 
E
 
 
 
 
 
 
 
Földrajz  
(középiskolai)
1200 Ft/45'
Felsős humán tárgyak  
(korrepetálás)
1200 Ft/45'
Vélemények
Vállalok: online oktatást
Felkészítek: érettségire, egyetemi vizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: tegeződő
Otthon fogadok:
Pécs
BKV megközelítés:

Péter Ilona Földrajz magántanár

Péter Ilona földrajz magántanár adatai
Péter Ilona
földrajz magántanár
Budapest

Neked is sikerül,ha teszel érte!

30 éves általános és középiskolai gyakorlattal rendelkezem.
Elsősorban a 22. kerületben, Rózsavölgy környékén vállalok tanítványokat.
1-5. osztályig minden tantárgyból,felvételi felkészítés magyar tárgyból.

10 éven át diszlexiás tanulókat készítettem fel sikeres érettségi vizsgára földrajzból.

Vállalok korrepetálást, felzárkóztatást, pótvizsgára és érettségire való felkészítést, egyéni és kiscsoportos foglalkozási formában.

Kölcsönös szimpátia esetén biztos a siker. Otthonomban fogadok,de házhoz is megyek.
  HKSzCsPSzV
DE
 
DU
 
 
 
E
 
 
 
Földrajz  
(középiskolai)
Alsó tagozatos tárgyak  
(alsó tagozat)
4000 Ft/60'
Diszlexia  
(korai fejl.)
Vélemények
Oktatási gyak.: 30 év
Vállalok: csoportos oktatást
Felkészítek: pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: laza, tegeződő, szigorú
Kedvenc témám: Utazás
Otthon fogadok:
Bp.,XXII. ker.
BKV megközelítés:
41
Munka Magyarországon