TANÁRAJÁNLÓ magántanár-közvetítő

 
Új tanárok (3)
 
 
 
Debreceni Tamás magántanár fotója
Debreceni Tamás
Többéves külföldi tapasztalattal rendelkezem, amely elengedhetetlen a gyakorlati nyelvoktatáshoz. Összesen 4 évet töltöttem külföldön, Németországban és az Egyesült Királyságban. Többnyelvű terméktámogatás és hibaelhárítás munkakörben dolgoztam (angol és német nyelven) egy világhírű IT cégnél ahol nem volt kompromisszum a hallásértést és folyékony beszédet illetően. A nyelvtanulás lett a szenvedélyem (már előtte itthon is rengeteget foglalkoztam nyelvekkel), majd szomorúan tapasztaltam az itthoni helyezet változatlanságát visszatértem után is, az iskolai nyelvoktatást illetően.
Változtatni szeretnék ezen, ezért úgy döntöttem elkezdek nyelvet tanítani máshogy. Mivel az iskolai rendszert megváltoztatni nem lehetséges, ezért magán nyelviskolákkal állok kapcsolatban és csak kiscsoportos / magán tanítványokat vállalok. Emellé szervezek még beszélgetős csoportokat is, mert ugyebár nyelvtan könyvekből ezt a nagyon fontos részt (számomra top prioritás) évek alatt sem fogja tudni senki elsajátítani.
Nyelvvizsgáznál vagy külföldre mennél? Nyelvtanulást illetően keress bizalommal, nem fogod megbánni! Ha mégis, akkor volt egy ingyen órád.
Felkészítés valamennyi szinten: A1-C2, valamennyi készségre, német vagy angol nyelvből.

Fizetés módja: előre utalás

Privát Óradíjaim:
1 tanuló
1 óra (45 perc!) - 2450 HUF
1 óra (60 perc!) - 2950 HUF
1,5 óra (90 perc!) - 4300 HUF
2 óra (120 perc!) - 5550 HUF

Csoportos
megállapodás szerint
Debreceni Tamás magántanár
teljes adatlapja -->
You want the best .. here I am!
  HKSzCsPSzoV
De.
Du.
 
 
Este
 
 
 
Angol
gyakorlat
2450 Ft/45'
Angol
nyelvvizsga
2450 Ft/45'
Német
gyakorlat
2450 Ft/45'
Német
nyelvvizsga
2450 Ft/45'
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 5 év
VáLLALOK: online, céges, csoportos oktatást, fordítást, tolmácsolást
FELKéSZíTEK: OKJ-ra, érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: laza, tegeződő
KEDVENC TÉMÁM: alles auf deutsch : everything in english
Erdődi Gábor magántanár fotója
Budapest
Erdődi Gábor
Hosszú tanári, középiskolai és cégeknél szerzett tanári tapasztalattal beszédcentrikus oktatást vállalok, kiegészítve rendszeres nyelvtani alapozással.

Kezdődőtől a vizsgaelőkészítésig/érettségi, Euro, Cambridge, stb/.

Műfordítóként irodalmi előkészítést is vállalok/angol, orosz/.

Az ELTE BTK orosz tanszékén is tanítottam, orosz irodalmat és műfordítás-elméletet. Ezenkívül nyelviskolákban tanítok - oroszt és angolt.Főleg pedig privát, szabadúszóként, egyénileg és csoportban. Házhoz is megyek. Alapdíj nálam 45 percért/=tanóra/ 2500 Ft.

Szakfordító, és idegenvezető is vagyok.
Elsősorban magántanítványokat vállalok.
Erdődi Gábor magántanár
teljes adatlapja -->
Angol és orosz kezdőtől a nyelvvizsgáig
OTTHON FOGADOK:
Bp.,III. ker.
Házhoz megyek:
Budapest
  HKSzCsPSzoV
De.
Du.
Este
Angol
nyelvvizsga
>>
Orosz
nyelvvizsga
>>
Hungarian_lang.
nyelvvizsga
Magyar irodalom
érettségi
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 20 év
VáLLALOK: online, céges, csoportos oktatást, fordítást, tolmácsolást
FELKéSZíTEK: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, nagy lépésekben haladás, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Kiss György magántanár fotója
Budapest
Kiss György
Telefonszámot kérem megadni ! A SKYPE azonosí-
tója megadása után a skype-ra kattintással indul a
hívás!



Szaktanár nagy tapasztalattal korrepetálást, pótvizsgára és érettségire felkészítést, továbbá felzárkóztatást, fejlesztést vállal közép és általános iskolások részére a fenti tárgyakból.

Hatékony egyéni korrepetálással:
szilárd alapok , logikus gondolkodás hézag- pótlás, felzárkózás, racionális példamegoldás.

Folyamatos korrepetálás esetén a hátrány nagyon gyorsan ledolgozható.Érettségi Felkészítés!

Hétvégén Is Telefonálhat!

Hétvégén is tartok órákat !
Matematikából,középiskolai felkészítést vállalok!
Tanulópárokat is fogadok csökkentett óradíjjal,
2 óránként 1000Ft kedvezmény!
Kiss György magántanár
teljes adatlapja -->
Hatékony korrepetálás és érettségi felkészítés !
M3
220
M3
220
14
OTTHON FOGADOK:
Bp.,IV. ker.
Házhoz megyek:
Bp., IV. ker.
  HKSzCsPSzoV
De.
Du.
Este
Matematika
középiskolai
2400 Ft/45'
Kémia
középiskolai
2400 Ft/45'
Fizika
középiskolai
2400 Ft/45'
 
Alsós tárgyak
2400 Ft/45'
 
Felsős reál tárgyak
2400 Ft/45'
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 17 év
VáLLALOK: online, céges, csoportos oktatást
FELKéSZíTEK: OKJ-ra, érettségire, pótvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: szigorú
KEDVENC TÉMÁM: Geometria
Süveges Margit magántanár fotója
Budapest
Süveges Margit
A telefonszámot kérem megadni!

PÉNZÜGYI és GAZDASÁGI számítások!

Képzettségeim:

középfokú: képesített könyvelő, tervező, statisztikus

felsőfokú: üzemgazdász, közgazdász, adótanácsadó, bejegyzett adószakértő

Több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezem. Magas színvonalon, a tanuló érdekeit szem előtt tartva a megértésre és a gyakorlásra koncentrálva oktatom a tantárgyakat.

Oktatási szintek: közép és felsőfokú képzés, főiskola, egyetem
Süveges Margit magántanár
teljes adatlapja -->
OKTATÁS MAGAS SZÍNVONALON
OTTHON FOGADOK:
Bp.,VI. ker.
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
 
 
 
 
 
Du.
 
 
 
 
 
 
 
Este
 
 
 
 
 
 
 
Adózási ismeretek
egyetemi
2500 Ft/60'
Valószínűségszámítás
egyetemi
2500 Ft/60'
Számvitel
egyetemi
2500 Ft/60'
Könyvvitel
egyetemi
2500 Ft/60'
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 30 év
VáLLALOK: csoportos oktatást
FELKéSZíTEK: OKJ-ra, érettségire, egyetemi vizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
 SÜVEGES magántanár fotója
Budapest
SÜVEGES
A telefonszámot kérem megadni!

PÉNZÜGYI és GAZDASÁGI számítások!

Képzettségeim:

középfokú: képesített könyvelő, tervező, statisztikus

felsőfokú: üzemgazdász, közgazdász, adótanácsadó, bejegyzett adószakértő

Több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezem. Magas színvonalon, a tanuló érdekeit szem előtt tartva a megértésre és a gyakorlásra koncentrálva oktatom a tantárgyakat.

Oktatási szintek: közép és felsőfokú képzés, főiskola, egyetem
SÜVEGES magántanár
teljes adatlapja -->
OKTATÁS MAGAS SZÍNVONALON
OTTHON FOGADOK:
Bp.,VI. ker.
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
 
 
 
 
 
Du.
 
 
 
 
 
 
 
Este
 
 
 
 
 
 
 
Analízis
egyetemi
2500 Ft/60'
Matematika
egyetemi
2500 Ft/60'
Statisztika
egyetemi
2500 Ft/60'
Gazd.matematika
egyetemi
2500 Ft/60'
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 30 év
VáLLALOK: csoportos oktatást
FELKéSZíTEK: OKJ-ra, érettségire, egyetemi vizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Ősz József magántanár fotója
Budapest
Ősz József
Ne várd meg a rossz osztályzatot !

Kérj segítséget mérnöktanártól !

Egyetemi és középiskolai anyagban egyaránt tudok segítséget nyújtani.

Eddig több száz középiskolást és egyetemistát segítettem át a vizsgákon és szigorlatokon.

A középiskolás tananyagon túl a differenciál- és integrálszámításban, differenciálegyenletek megoldásában, a végtelen sorok és függvénysorok, komplex számok, lineáris egyenletrendszerek, mátrixszámítások, vektoralgebra és többváltozós függvények, kettős és hármas integrálok, vonal- és körintegrálok birodalmában is tudok segíteni.

Mechanikából a statikai feladatokon túl a szilárdságtani, kinetikai, kinematikai évközi feladatok megoldásában is segíthetek.

AZ ÉRDEKLŐDŐ TELEFONSZÁMÁT KÉREM MEGADNI !
Ősz József magántanár
teljes adatlapja -->
Nem érted a matematikát, fizikát ?!
OTTHON FOGADOK:
Bp.,XI. ker.
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
 
 
 
 
 
Du.
Este
Matematika
egyetemi
1200 Ft/60'
Fizika
középiskolai
1200 Ft/60'
Analízis
egyetemi
1200 Ft/60'
Mechanika
egyetemi
1200 Ft/60'
 
Alsós tárgyak
1200 Ft/60'
 
Felsős reál tárgyak
1200 Ft/60'
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 30 év
VáLLALOK: online oktatást
FELKéSZíTEK: érettségire, egyetemi vizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
KEDVENC TÉMÁM: matematikai analízis
Komáromi Attila magántanár fotója
Pécs
Komáromi Attila
Angol nyelv és irodalom szakos bölcsész és középiskolai tanár vagyok, Amerikanisztika és Angol nyelvészeti és fordítói szakiránnyal. A Veszprémi Egyetemen végeztem 2005-ben.

Igény szerint, minden szinten vállalok:
- nyelvoktatást, korrepetálást, kiegészítő tanítást,
- szintentartást, felzárkóztatást,
- felvételire, nyelvvizsgára, érettségire, állásinterjúra, alapvizsgára felkészítést,
- tanulócsoportok mentorálását,
- fordítást,
- online tolmácsolást (előre egyeztetett időpontban)
- az angol nyelvhez és kultúrterülethez tartozó témában célirányos felkészítést

Tanítási módszerem:

részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, házi feladat, gyakorlatorientáltság
Komáromi Attila magántanár
teljes adatlapja -->
Online angol tanártól. Kudarc kizárva!
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
Du.
 
 
Este
 
 
Angol
nyelvvizsga
2700 Ft/50'
Angol
civilizációs ismeretek
2700 Ft/50'
Angol
korrepetálás
2700 Ft/50'
Angol
középiskolai
2700 Ft/50'
VáLLALOK: online, csoportos oktatást, fordítást, tolmácsolást
FELKéSZíTEK: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
KEDVENC TÉMÁM: 20. sz. brit és amerikai történelem, kultúra, civilizáció
Zafner Tímea magántanár fotója
Budapest
Zafner Tímea
Sziasztok! Immáron 10 éve dolgozom némettanárként. Jelenleg gimiben tanítok és diákjaimat mindhárom szinten (B1, B2 és C1) készítem nyelvvizsgára, valamint közép- ill. emelt szintű érettségire. Hitvallásom, hogy egy nyelvet csak akkor lehet magas szinten elsajátítani, ha azt szereti az ember és nem csak kényszerből tanulja. Természetesen azoknak is szívesen segítek felkészülni a nyelvvizsgára, akiknek csak a diploma megszerzéséhez van rá szükségük. Eddigi legnagyobb sikerem: szinte a nulláról sikeres nyelvvizsgázó 8 hónap alatt. Köszönöm, ha engem választasz némettanárodnak.
Zafner Tímea magántanár
teljes adatlapja -->
Ahány nyelv, annyi ember
5, 74
62, 69
OTTHON FOGADOK:
Bp.,XIV. ker.
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
 
 
 
 
 
Du.
 
 
 
 
Este
 
Német
egyetemi
>>
2800 Ft/45'
VáLLALOK: online, céges, csoportos oktatást, fordítást
FELKéSZíTEK: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, nagy lépésekben haladás, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: laza, tegeződő, szigorú
KEDVENC TÉMÁM: Alles, wofür du dich interessierst
Urbán Éva Izabella magántanár fotója
Szeged
Urbán Éva Izabella
Sikerorientáció alsó tagozattól érettségig, és felnőtteknek is.

MAGYAR: Középiskolai felvételire való felkészítés - garantált sikerrel; általános és középiskolások oktatása; pótvizsgára, érettségire való felkészítés - eredményes, stabil tudást biztosítva.
Szövegértés és szövegalkotás, szépírói (emelt óradíjjal) és fogalmazói készségek, helyesírás fejlesztése, rövid idő alatt hatékonyan, biztos sikerrel!

TANULÁSMÓDSZERTAN,FEJLESZTŐPEDAGÓGIA, KÉPESSÉGFEJLESZTÉS rövid időn belül, kiváló eredménnyel. Rövid, komplex módszereket nyújtó tréning, vagy egyéni ütemű konzultációk. Sikerorientáció alsó tagozattól érettségig, és felnőtteknek is.

ÖNBIZALOMÉPÍTÉS, ÖNISMERET FEJLESZTÉS: A legfontosabb, ami nélkül a siker elérhetetlen! Gyors, hatékony, empatikus segítség!
Keress bizalommal! Rövid, hatékony és komplex kurzus, vagy egyéni ütemű konzultációk. Önbizalomfejlesztés, erősítés szakemberrel, alsó tagozattól érettségig, és felnőtteknek is.

Ezen kívül, személyes segítség egyéni kérésekhez igazodva. Fordulj hozzám, bizalommal!
Urbán Éva Izabella magántanár
teljes adatlapja -->
Pszichológia - Magyar - Képességfejlesztés
71, 71A, 72, 72A
60, 60Y
OTTHON FOGADOK:
Szeged
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
 
 
 
 
Du.
 
 
 
 
 
Este
 
 
 
 
 
 
Pszichológiai gyakorlat
gyakorlat
11000 Ft/60'
Önbizalomfejlesztés
konzultáció
11000 Ft/60'
Képességfejlesztés
fejlesztőpedagógia
11000 Ft/45'
Magyar nyelvtan
gyakorlat
5500 Ft/45'
 
Alsós tárgyak
 
Felsős humán tárgyak
 
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 23 év
VáLLALOK: online, céges, csoportos oktatást
FELKéSZíTEK: érettségire, egyetemi vizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, nagy lépésekben haladás, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: laza, tegeződő
Sánta András magántanár fotója
Budapest
Sánta András
Üdvözöllek!

Bármi legyen is a célod az Angol nyelvvel - jobb munkahely, magabiztosabb beszéd, érettségi, nyelvvizsga, vagy csak egy házi megértése - szükséged lesz segítségre!

Erre vagyok itt én, sokéves tanítási tapasztalattal, Anglisztikás és TEFL diplomával és számos Angliában eltöltött évvel a hátam mögött, amiben akad egy pár hetes Thaiföldi önkéntes tanítás is.

Szeretek tanítani, türelmes vagyok, rengeteg anyagom van mindenre, az ismétlés nem probléma és szeretem a kérdéseket.

Gyerekeket is szívesen és tapasztalattal tanítok játékos-zenés interaktív formában kicsikre szabott módszertannal.

Szóval keress bátran, mondd el mit szeretnél, a többit bízzad rám!
Sánta András magántanár
teljes adatlapja -->
Tanítás személyre szabottan, rugalmasan, mindenkinek! Kezdőtől-haladóig!
7, 277, 124, 133E
62, 69
Kisf., M2, M3, M4
OTTHON FOGADOK:
Bp.,XIV. ker.
Házhoz megyek:
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
 
 
 
Du.
 
 
Este
Angol
 
3000 Ft/60'
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 10 év
VáLLALOK: online, csoportos oktatást, fordítást
FELKéSZíTEK: OKJ-ra, érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, nagy lépésekben haladás, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: laza, tegeződő
Hölgye László magántanár fotója
Budapest
Hölgye László
Mivel már rövid az idő, és biztosan meg akarsz spórolni 10-15 millió Ft tandíjat az orvosi, vagy műszaki egyetemeken ! Ajánlanék egy év végi összefoglalót, ismétlést a hiányosságok feltárására.Szerintem ez még nélkülözhetetlen és aktuálisan időben van az eredményes felvételihez/emelt érettségi/ A FEB rendszerű intenzív kémia felkészítő nélkülözhetetlen a sikerhez. Dr.Hölgye László
Hölgye László magántanár
teljes adatlapja -->
40 éves gyakorlattal FEB rendszerben orvosira, műszakira kémia oktatás
M2, M3
160, 134, 186, 143
1
Szentendrei hév
Kisf., M2, M3
160, 260, 6, 118
1, 2, 12, 6
Szentendrei hév
OTTHON FOGADOK:
Bp.,III. ker.
Házhoz megyek:
Budapest, Pomáz, Üröm
  HKSzCsPSzoV
De.
 
Du.
 
Este
 
Kémia
középiskolai
2500 Ft/45'
Kémia
konzultáció
3000 Ft/45'
Kémia
egyetemi
3500 Ft/45'
 
Felsős reál tárgyak
 
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 40 év
VáLLALOK: csoportos oktatást
FELKéSZíTEK: érettségire, pótvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, nagy lépésekben haladás, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok
KEDVENC TÉMÁM: minden ami vegyi
Szabó Attila magántanár fotója
Szabó Attila
Sziasztok!
Szabó Attila vagyok, történelem és olasz szakokon diplomáztam az ELTÉ-n. 2010 óta tanítok.
Olasz nyelv oktatását vállalom kezdő szinttől versenyekre, érettségire, nyelvvizsgákra való felkészítésig.
Vállalok továbbá történelemből korrepetálást, érettségire és tanulmányi versenyekre való felkészítést.
Helyszín: megbeszélés szerint, házhoz is megyek Budapest egész területén.
Szabó Attila magántanár
teljes adatlapja -->
Történelem és olasz órák
Házhoz megyek:
Budapest
  HKSzCsPSzoV
De.
Du.
Este
Történelem
középiskolai
2500 Ft/45'
Olasz
nyelvvizsga
2500 Ft/45'
VáLLALOK: csoportos oktatást, fordítást
FELKéSZíTEK: érettségire, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: tegeződő
Kállai Mónika magántanár fotója
Budapest
Kállai Mónika
Több éves tanítási és külföldi munkatapasztalattal rendelkezem. Külkereskedelmi Főiskolát végeztem. Több évtizedekig a külkereskedelemben dolgoztam. Az utóbbi években Ausztriában dolgoztam.
Elsősorban általános iskolások és középiskolások tanítását, korrepetálását vállalom német és angol nyelvből.
Egyformán gyakoroljuk mind az írásbeli, mind a szóbeli részt, tananyagot.
Kállai Mónika magántanár
teljes adatlapja -->
169
OTTHON FOGADOK:
Budapest
Házhoz megyek:
Bp., XVII. ker., Maglód, Pécel, Ecser
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
 
 
 
 
 
Du.
 
 
Este
 
 
Német
általános
2500 Ft/60'
Angol
általános
2500 Ft/60'
FELKéSZíTEK: érettségire
Oktatási módszerem: részletes magyarázat
STÍLUSOM: laza, tegeződő
Sóvágó Andrea magántanár fotója
Budapest
Sóvágó Andrea
KÉSZÜLJÜNK EGYÜTT AZ ÉRRETTSÉGIRE!!!

15 éves tanítási gyakorlattal , kellemes körülmények között készítem fel diákjaimat a vizsgákra, dolgozatokra.
Akik nálam tanulnak bejutnak a legjobb középiskolákba, egyetemekre.
A siker kulcsa a motiváció és a jókedv.
Ez nálam biztosított.
Igazodok az egyéni adottságokhoz. Nálam bátran lehet szólni, ha valamit nem értesz!
A kikérdezés és a sok gyakorlás elengedhetetlen , hisz így rögzül a tananyag.
Rengeteg segédanyaggal segítem a még alaposabb felkészülésed!

Sóvágó Andrea magántanár
teljes adatlapja -->
pontos tervezés-biztos siker
M2, M3, M4
33, 133E, 103
4, 6, 1
OTTHON FOGADOK:
Bp.,XI. ker.
  HKSzCsPSzoV
De.
Du.
Este
Matematika
középiskolai
1900 Ft/45'
Fizika
középiskolai
1900 Ft/45'
Angol
alapfok
1900 Ft/45'
Kémia
általános
1900 Ft/60'
 
Felsős humán tárgyak
 
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 15 év
VáLLALOK: csoportos oktatást, fordítást
FELKéSZíTEK: érettségire, egyetemi vizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: laza, tegeződő, szigorú
KEDVENC TÉMÁM: atomfizika, algebra
Nagy Dániel magántanár fotója
Budapest
Nagy Dániel
Nagy Dániel magántanár
teljes adatlapja -->
OTTHON FOGADOK:
Budapest
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
 
 
 
 
 
Du.
 
 
 
 
 
 
 
Este
 
 
 
 
 
 
 
Dob
egyetemi
2900 Ft/60'
Koós Flóra magántanár fotója
Budapest
Koós Flóra
Magánénektanár, énekhangképzés- és szolfézstanár vagyok tanárképző főiskolai és zeneakadémiai végzettséggel, 20 éves előadóművészi és tanítási gyakorlattal.

Tanítottam a Bartók-konzervatóriumban és a Zeneakadémia Tanárképző Intézetében is, jelenleg a csepeli Egressy-konzervatórium- és zeneiskolában oktatok énekespalántákat.

Énekhangképzést, magánének-és szolfézstanítást vállalok, valamint felkészítést ének-zene tárgyból.

22 éves korig zeneiskolába is fel tudom venni a fiatalokat, itt 8 ezer forintért tanulhatnak egy fél évig énekelni.

Hangképzésóráimon szívesen foglalkozom teljesen kezdőkkel is, és azokkal szintén, akiknek problémát jelent az énekhang képzése. Az énektanulás folyamán fontos számomra az éneklő személyiség fejlesztése a hangunk, külsőnk és mozdulataink természetes vállalása felé.

Érdeklődő és gyorsan fejlődő növendékeimet szívesen felkészítem a konzervatóriumban való továbbtanulásra, ahol sikeres felvételi után tandíjmentesen tanulhatnak korhatár nélkül.

Szolfézsóráimon a kottaolvasásba való beavatást tartom a legfontosabbnak az énektanítás mellett.

Szívesen foglalkozom kamaraénekléssel, kánonok, többszólamú énekes művek tanításával, kisebb kórussal. A közösségi muzsikálást nagyon fontosnak tartom.

Igény szerinti időközökben szereplési lehetőségeket szervezek, ezek hangulatos, izgalmas események szoktak lenni.

Felvételire való felkészítést is vállalok magánének, szolfézs és ének-zene tárgyakból közép és- felsőfokú iskolákba, valamint színművészeti főiskolára, stúdiókba.
Koós Flóra magántanár
teljes adatlapja -->
Jelenleg csak a zeneiskolába és a konziba várok jelentkezőket!
7, 114, 73, 272
19, 49
OTTHON FOGADOK:
Bp.,XI. ker.
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
 
 
 
 
 
Du.
 
 
 
Este
 
 
 
Énekhangképzés
 
4000 Ft/60'
Magánének
 
4000 Ft/60'
Szolfézs
 
4000 Ft/60'
Ének
 
4000 Ft/60'
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 20 év
FELKéSZíTEK: OKJ-ra, érettségire
Oktatási módszerem: részletes magyarázat
Bodza Monika magántanár fotója
Budapest
Bodza Monika
..ha már sokszor belekezdtél, ha nem érted, ha nem haladsz...
én anyanyelvi szintű nyelvismerettel, változatos módszerekkel, és személyre szabott tanácsokkal segítem fejleszteni nyelvtudásod.
Mottóm: Gyere! Tanulj! Beszélj !
Bodza Monika magántanár
teljes adatlapja -->
Beszédközpontú Olasz nyelvoktatás metró közelben!
M3
OTTHON FOGADOK:
Bp.,IV. ker.
  HKSzCsPSzoV
De.
 
Du.
 
 
Este
 
 
 
Olasz
általános
3500 Ft/60'
Olasz
általános
4500 Ft/90'
VáLLALOK: csoportos oktatást, fordítást
FELKéSZíTEK: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: tegeződő
Tormáné Hosszú Ivett magántanár fotója
Kaposvár
Tormáné Hosszú Ivett
Angol és német kis csoportos és egyéni oktatást vállalok Kaposváron. Valamint magyar, mint idegen nyelv oktatását is.
Tormáné Hosszú Ivett magántanár
teljes adatlapja -->
Angol és német oktatás Kaposváron
OTTHON FOGADOK:
Kaposvár
  HKSzCsPSzoV
De.
 
Du.
 
Este
 
Angol
egyetemi
Német
egyetemi
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 5 év
VáLLALOK: céges, csoportos oktatást, fordítást, tolmácsolást
FELKéSZíTEK: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
STÍLUSOM: tegeződő
Taubert-Koenig Gabriella magántanár fotója
Veszprém
Taubert-Koenig Gabriella
Diplomás, német anyanyelvű német-francia középiskolai tanár vagyok. Svájcban születtem, végeztem az iskolákat, egyetemet. Tíz éven át tanítottam, érettségiztettem svájci gimnáziumokban német és francia ajkú fiatalokat. Gyakorló nyelvtanárokat mentoráltam és vizsgáztattam. Svájc többnyelvűségének, a magas színvonalú nyelvoktatásnak úgymint számos utazásaimnak köszönhetően az angol és olasz nyelveket is folyékonyan beszélem.

Néhány éve hazatelepültünk családommal és magán tanítást vállalok kezdőknek és haladóknak egyéni igények szerint: nyelvtanrendszerezés; szókincs- és stílusfejlesztés, kötetlen társalgás; különböző nyelvvizsgákra való felkészítés; irodalom eredeti nyelven. Igény esetén szívesen tájékoztatok a svájci szokásokról, szabályokról, szolgálok hasznos kapcsolatokkal. Csoport esetén kedvezményes ár.

Tolmácsolásokat, fordításokat és lektorálásokat szintén vállalok.

Nyolc éve dolgozom magántanárként és oktatok németet, franciát, angolt, olaszt, svájci németet és magyart mint idegen nyelvet. Csoportokat tanítok, céges oktatásokat vállalok, különböző nyelv- és egyetemi vizsgákra készítek fel, tolmácsokat mentorálok kül- és belföldön egyaránt, személyesen vagy online.

Ha valaki több anyanyelvvel nő fel, nem csak természetes állapotnak tekinti a nyelvek közötti kapcsolást, de a nyelvtani szerkezetekre is egyedi rálátást nyer, ami könnyíti, gyorsítja a nyelvoktatást. Óráim sajátossága, hogy beszédcentrikussággal, logikus magyarázatokkal és kevés magolással (koncentrált tanulással) igyekszem diákjaimat a lehető leggyorsabban céljukhoz eljuttatni: a nyelv sikeres használatához.

FONTOS: A felsorolt nyelveket bármilyen más nyelven is (nem csak magyarul) tanítom, tehát fordulhat hozzám német, francia, angol vagy olasz ajkú tanítvány is!

Honlapomon tájékozódhat referenciáimról, régi diákok nyilatkozatairól és egyéb részletekről.
Taubert-Koenig Gabriella magántanár
teljes adatlapja -->
Német anyanyelvű, Svájcban végzett német-francia tanár
OTTHON FOGADOK:
Veszprém
Házhoz megyek:
Nagyvázsony, Tapolca, Balatonfüred, Ajka
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
Du.
 
 
Este
 
 
 
 
 
 
 
Német
egyetemi
>>
3000 Ft/45'
Francia
egyetemi
>>
3000 Ft/45'
Angol
nyelvvizsga
>>
3000 Ft/45'
Olasz
nyelvvizsga
>>
3000 Ft/45'
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 16 év
VáLLALOK: online, céges, csoportos oktatást, fordítást, tolmácsolást
FELKéSZíTEK: ECDL-re, OKJ-ra, érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: szigorú
Bánki Andrea magántanár fotója
Budapest
Bánki Andrea
ELTE-n végzett olasz nyelvtanár vagyok 15 év tanítási gyakorlattal és tapasztalattal.

Két évig Rómában ill. Umbria különböző városaiban éltem. Kezdőtől a haladó szintig tartok beszédközpontú, személyre szabott, nyelvtan alapú órákat minden korosztálynak (9 éves kortól).

Óráimon nagy hangsúlyt fektetek a hétköznapi szavak, kifejezések, szófordulatok, és a biztos nyelvtani alapok elsajátítására, sok gyakorlással és feladatokkal. Ezenkívül szívesen megosztok a mindennapi olasz élettel kapcsolatos érdekességeket is diákjaimmal.

Vállalok általános nyelvoktatást, korrepetálást, nyelvvizsgára, egyéb vizsgákra való felkészítést, szintentartó, beszédkészség fejlesztő órákat is.
Lehetőség van kontakt (személyes) és online (skype) órákra is.

Csoportos oktatás (min. 90 perces óra és 2 fő) esetén kedvezményes óradíjak:

1800 Ft/45 perc (általános olasz),
2250 Ft/45 perc (érettségi/nyelvvizsga).

Három vagy több fő esetén még nagyobb kedvezmények!

A kiírt árak (csoportos is) az ONLINE (skype) órákra vonatkoznak.

A KONTAKT (személyes) órák díjai megegyezés szerint vannak a helyszín függvényében!

Gyere, tanuljunk együtt olaszul!
Bánki Andrea magántanár
teljes adatlapja -->
TANULJ VELEM OLASZUL KÖNNYEDÉN ÉS HATÉKONYAN!
M4
88, 172, 173, 272
19, 49
Házhoz megyek:
Budapest, Törökbálint
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
 
 
 
 
 
Du.
 
 
 
 
 
 
 
Este
 
 
 
 
 
 
 
Olasz
általános
2500 Ft/45'
Olasz
nyelvvizsga
>>
2800 Ft/45'
Olasz
érettségi
2800 Ft/45'
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 15 év
VáLLALOK: online, céges, csoportos oktatást
FELKéSZíTEK: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: tegeződő
KEDVENC TÉMÁM: Minden ami Olaszországgal kapcsolatos.