TANÁRAJÁNLÓ magántanár-közvetítő

 
Új tanárok (3)
 
 
Debreceni Tamás magántanár fotója
Debreceni Tamás
Többéves külföldi tapasztalattal rendelkezem, amely elengedhetetlen a gyakorlati nyelvoktatáshoz. Összesen 4 évet töltöttem külföldön, Németországban és az Egyesült Királyságban. Többnyelvű terméktámogatás és hibaelhárítás munkakörben dolgoztam (angol és német nyelven) egy világhírű IT cégnél ahol nem volt kompromisszum a hallásértést és folyékony beszédet illetően. A nyelvtanulás lett a szenvedélyem (már előtte itthon is rengeteget foglalkoztam nyelvekkel), majd szomorúan tapasztaltam az itthoni helyezet változatlanságát visszatértem után is, az iskolai nyelvoktatást illetően.
Változtatni szeretnék ezen, ezért úgy döntöttem elkezdek nyelvet tanítani máshogy. Mivel az iskolai rendszert megváltoztatni nem lehetséges, ezért magán nyelviskolákkal állok kapcsolatban és csak kiscsoportos / magán tanítványokat vállalok. Emellé szervezek még beszélgetős csoportokat is, mert ugyebár nyelvtan könyvekből ezt a nagyon fontos részt (számomra top prioritás) évek alatt sem fogja tudni senki elsajátítani.
Nyelvvizsgáznál vagy külföldre mennél? Nyelvtanulást illetően keress bizalommal, nem fogod megbánni! Ha mégis, akkor volt egy ingyen órád.
Felkészítés valamennyi szinten: A1-C2, valamennyi készségre, német vagy angol nyelvből.

Fizetés módja: előre utalás

Privát Óradíjaim:
1 tanuló
1 óra (45 perc!) - 2450 HUF
1 óra (60 perc!) - 2950 HUF
1,5 óra (90 perc!) - 4300 HUF
2 óra (120 perc!) - 5550 HUF

Csoportos
megállapodás szerint
Debreceni Tamás magántanár
teljes adatlapja -->
You want the best .. here I am!
  HKSzCsPSzoV
De.
Du.
 
 
Este
 
 
 
Angol
gyakorlat
2450 Ft/45'
Angol
nyelvvizsga
2450 Ft/45'
Német
gyakorlat
2450 Ft/45'
Német
nyelvvizsga
2450 Ft/45'
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 5 év
VáLLALOK: online, céges, csoportos oktatást, fordítást, tolmácsolást
FELKéSZíTEK: OKJ-ra, érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: laza, tegeződő
KEDVENC TÉMÁM: alles auf deutsch : everything in english
Erdődi Gábor magántanár fotója
Budapest
Erdődi Gábor
Hosszú tanári, középiskolai és cégeknél szerzett tanári tapasztalattal beszédcentrikus oktatást vállalok, kiegészítve rendszeres nyelvtani alapozással.

Kezdődőtől a vizsgaelőkészítésig/érettségi, Euro, Cambridge, stb/.

Műfordítóként irodalmi előkészítést is vállalok/angol, orosz/.

Az ELTE BTK orosz tanszékén is tanítottam, orosz irodalmat és műfordítás-elméletet. Ezenkívül nyelviskolákban tanítok - oroszt és angolt.Főleg pedig privát, szabadúszóként, egyénileg és csoportban. Házhoz is megyek. Alapdíj nálam 45 percért/=tanóra/ 2500 Ft.

Szakfordító, és idegenvezető is vagyok.
Elsősorban magántanítványokat vállalok.
Erdődi Gábor magántanár
teljes adatlapja -->
Angol és orosz kezdőtől a nyelvvizsgáig
OTTHON FOGADOK:
Bp.,III. ker.
Házhoz megyek:
Budapest
  HKSzCsPSzoV
De.
Du.
Este
Angol
nyelvvizsga
>>
Orosz
nyelvvizsga
>>
Hungarian_lang.
nyelvvizsga
Magyar irodalom
érettségi
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 20 év
VáLLALOK: online, céges, csoportos oktatást, fordítást, tolmácsolást
FELKéSZíTEK: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, nagy lépésekben haladás, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Kiss György magántanár fotója
Budapest
Kiss György
Telefonszámot kérem megadni ! A SKYPE azonosí-
tója megadása után a skype-ra kattintással indul a
hívás!



Szaktanár nagy tapasztalattal korrepetálást, pótvizsgára és érettségire felkészítést, továbbá felzárkóztatást, fejlesztést vállal közép és általános iskolások részére a fenti tárgyakból.

Hatékony egyéni korrepetálással:
szilárd alapok , logikus gondolkodás hézag- pótlás, felzárkózás, racionális példamegoldás.

Folyamatos korrepetálás esetén a hátrány nagyon gyorsan ledolgozható.Érettségi Felkészítés!

Hétvégén Is Telefonálhat!

Hétvégén is tartok órákat !
Matematikából,középiskolai felkészítést vállalok!
Tanulópárokat is fogadok csökkentett óradíjjal,
2 óránként 1000Ft kedvezmény!
Kiss György magántanár
teljes adatlapja -->
Hatékony korrepetálás és érettségi felkészítés !
M3
220
M3
220
14
OTTHON FOGADOK:
Bp.,IV. ker.
Házhoz megyek:
Bp., IV. ker.
  HKSzCsPSzoV
De.
Du.
Este
Matematika
középiskolai
2400 Ft/45'
Kémia
középiskolai
2400 Ft/45'
Fizika
középiskolai
2400 Ft/45'
 
Alsós tárgyak
2400 Ft/45'
 
Felsős reál tárgyak
2400 Ft/45'
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 17 év
VáLLALOK: online, céges, csoportos oktatást
FELKéSZíTEK: OKJ-ra, érettségire, pótvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: szigorú
KEDVENC TÉMÁM: Geometria
Ősz József magántanár fotója
Budapest
Ősz József
Ne várd meg a rossz osztályzatot !

Kérj segítséget mérnöktanártól !

Egyetemi és középiskolai anyagban egyaránt tudok segítséget nyújtani.

Eddig több száz középiskolást és egyetemistát segítettem át a vizsgákon és szigorlatokon.

A középiskolás tananyagon túl a differenciál- és integrálszámításban, differenciálegyenletek megoldásában, a végtelen sorok és függvénysorok, komplex számok, lineáris egyenletrendszerek, mátrixszámítások, vektoralgebra és többváltozós függvények, kettős és hármas integrálok, vonal- és körintegrálok birodalmában is tudok segíteni.

Mechanikából a statikai feladatokon túl a szilárdságtani, kinetikai, kinematikai évközi feladatok megoldásában is segíthetek.

AZ ÉRDEKLŐDŐ TELEFONSZÁMÁT KÉREM MEGADNI !
Ősz József magántanár
teljes adatlapja -->
Nem érted a matematikát, fizikát ?!
OTTHON FOGADOK:
Bp.,XI. ker.
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
 
 
 
 
 
Du.
Este
Matematika
egyetemi
1200 Ft/60'
Fizika
középiskolai
1200 Ft/60'
Analízis
egyetemi
1200 Ft/60'
Mechanika
egyetemi
1200 Ft/60'
 
Alsós tárgyak
1200 Ft/60'
 
Felsős reál tárgyak
1200 Ft/60'
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 30 év
VáLLALOK: online oktatást
FELKéSZíTEK: érettségire, egyetemi vizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
KEDVENC TÉMÁM: matematikai analízis
Komáromi Attila magántanár fotója
Pécs
Komáromi Attila
Angol nyelv és irodalom szakos bölcsész és középiskolai tanár vagyok, Amerikanisztika és Angol nyelvészeti és fordítói szakiránnyal. A Veszprémi Egyetemen végeztem 2005-ben.

Igény szerint, minden szinten vállalok:
- nyelvoktatást, korrepetálást, kiegészítő tanítást,
- szintentartást, felzárkóztatást,
- felvételire, nyelvvizsgára, érettségire, állásinterjúra, alapvizsgára felkészítést,
- tanulócsoportok mentorálását,
- fordítást,
- online tolmácsolást (előre egyeztetett időpontban)
- az angol nyelvhez és kultúrterülethez tartozó témában célirányos felkészítést

Tanítási módszerem:

részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, házi feladat, gyakorlatorientáltság
Komáromi Attila magántanár
teljes adatlapja -->
Online angol tanártól. Kudarc kizárva!
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
Du.
 
 
Este
 
 
Angol
nyelvvizsga
2700 Ft/50'
Angol
civilizációs ismeretek
2700 Ft/50'
Angol
korrepetálás
2700 Ft/50'
Angol
középiskolai
2700 Ft/50'
VáLLALOK: online, csoportos oktatást, fordítást, tolmácsolást
FELKéSZíTEK: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
KEDVENC TÉMÁM: 20. sz. brit és amerikai történelem, kultúra, civilizáció
Zafner Tímea magántanár fotója
Budapest
Zafner Tímea
Sziasztok! Immáron 10 éve dolgozom némettanárként. Jelenleg gimiben tanítok és diákjaimat mindhárom szinten (B1, B2 és C1) készítem nyelvvizsgára, valamint közép- ill. emelt szintű érettségire. Hitvallásom, hogy egy nyelvet csak akkor lehet magas szinten elsajátítani, ha azt szereti az ember és nem csak kényszerből tanulja. Természetesen azoknak is szívesen segítek felkészülni a nyelvvizsgára, akiknek csak a diploma megszerzéséhez van rá szükségük. Eddigi legnagyobb sikerem: szinte a nulláról sikeres nyelvvizsgázó 8 hónap alatt. Köszönöm, ha engem választasz némettanárodnak.
Zafner Tímea magántanár
teljes adatlapja -->
Ahány nyelv, annyi ember
5, 74
62, 69
OTTHON FOGADOK:
Bp.,XIV. ker.
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
 
 
 
 
 
Du.
 
 
 
 
Este
 
Német
egyetemi
>>
2800 Ft/45'
VáLLALOK: online, céges, csoportos oktatást, fordítást
FELKéSZíTEK: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, nagy lépésekben haladás, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: laza, tegeződő, szigorú
KEDVENC TÉMÁM: Alles, wofür du dich interessierst
Urbán Éva Izabella magántanár fotója
Szeged
Urbán Éva Izabella
Sikerorientáció alsó tagozattól érettségig, és felnőtteknek is.

MAGYAR: Középiskolai felvételire való felkészítés - garantált sikerrel; általános és középiskolások oktatása; pótvizsgára, érettségire való felkészítés - eredményes, stabil tudást biztosítva.
Szövegértés és szövegalkotás, szépírói (emelt óradíjjal) és fogalmazói készségek, helyesírás fejlesztése, rövid idő alatt hatékonyan, biztos sikerrel!

TANULÁSMÓDSZERTAN,FEJLESZTŐPEDAGÓGIA, KÉPESSÉGFEJLESZTÉS rövid időn belül, kiváló eredménnyel. Rövid, komplex módszereket nyújtó tréning, vagy egyéni ütemű konzultációk. Sikerorientáció alsó tagozattól érettségig, és felnőtteknek is.

ÖNBIZALOMÉPÍTÉS, ÖNISMERET FEJLESZTÉS: A legfontosabb, ami nélkül a siker elérhetetlen! Gyors, hatékony, empatikus segítség!
Keress bizalommal! Rövid, hatékony és komplex kurzus, vagy egyéni ütemű konzultációk. Önbizalomfejlesztés, erősítés szakemberrel, alsó tagozattól érettségig, és felnőtteknek is.

Ezen kívül, személyes segítség egyéni kérésekhez igazodva. Fordulj hozzám, bizalommal!
Urbán Éva Izabella magántanár
teljes adatlapja -->
Pszichológia - Magyar - Képességfejlesztés
71, 71A, 72, 72A
60, 60Y
OTTHON FOGADOK:
Szeged
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
 
 
 
 
Du.
 
 
 
 
 
Este
 
 
 
 
 
 
Pszichológiai gyakorlat
gyakorlat
11000 Ft/60'
Önbizalomfejlesztés
konzultáció
11000 Ft/60'
Képességfejlesztés
fejlesztőpedagógia
11000 Ft/45'
Magyar nyelvtan
gyakorlat
5500 Ft/45'
 
Alsós tárgyak
 
Felsős humán tárgyak
 
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 23 év
VáLLALOK: online, céges, csoportos oktatást
FELKéSZíTEK: érettségire, egyetemi vizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, nagy lépésekben haladás, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: laza, tegeződő
 Elena magántanár fotója
Budapest
Elena
Gyere hozzam tanulni viccesen és vidámán!Kedvenc tanárnőd:--) .Megegyezes szerint.Magyar nyelv oroszoknak is. Otthon , Ferenciek téren vagy mashol.

Skype-on is tanulhatunk)))
Elena magántanár
teljes adatlapja -->
Orosz nyelv anyanyelvitől!:--)
Kisf., M2, M3
Kisf., M2, M3
OTTHON FOGADOK:
Bp.,V. ker.
Házhoz megyek:
  HKSzCsPSzoV
De.
Du.
Este
Orosz
felnőttoktatás
Angol
 
Magyar nyelvtan
felnőttoktatás
Zongora
 
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 12 év
VáLLALOK: online, céges, csoportos oktatást, fordítást, tolmácsolást
FELKéSZíTEK: ECDL-re, OKJ-ra, érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: nagy lépésekben haladás, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: laza, tegeződő, szigorú
KEDVENC TÉMÁM: Utazás))Filozofia))szinház
Wágner Krisztián magántanár fotója
Budapest
Wágner Krisztián
Budapesten vállalok korrepetálást, tanítást, vizsgára felkészítést matematikából (magyar, német nyelven), és német nyelvből.

2008 óta foglalkozok korrepetálással, és magántanítással, így nem csak a tudásomat adom a leendő tanítványaimnak, hanem azt a tudást is, amit ez idő alatt elsajátítottam.

Én nem úgy tanítok, ahogy az iskolában szokás, hogy "elmondom és értsd", hanem mindig igazodok a diák tudásához és képességeihez, mert vallom, hogy nincs hülye gyerek, csak rossz tanár.
Wágner Krisztián magántanár
teljes adatlapja -->
Garantált tudás a Te nyelveden
M2
80, 95, 130, 195
1
Kisf., M2, M3, M4
Bp., Mind
Bp., Mind
Szentendrei, Csepeli, Gödöllői, Soroksári hév
OTTHON FOGADOK:
Bp.,XIV. ker.
Házhoz megyek:
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
 
 
 
 
Du.
 
Este
 
Matematika
korrepetálás
3500 Ft/60'
Német
nyelvvizsga
3500 Ft/60'
Német
korrepetálás
3500 Ft/60'
Fizika
korrepetálás
3500 Ft/60'
 
Alsós tárgyak
3500 Ft/60'
 
Felsős reál tárgyak
3500 Ft/60'
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 9 év
VáLLALOK: online, céges, csoportos oktatást, fordítást, tolmácsolást
FELKéSZíTEK: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: laza, tegeződő
Sarkadi Hajnalka magántanár fotója
Kecskemét
Sarkadi Hajnalka
Vegyészmérnök végzettséggel, erős matematikai felkészültséggel, korrepetálok, matematikát és kémiát, általános- és középiskolásoknak. Vállalom pótvizsgára, felvételikre és érettségire való felkészítést.
Telefonon történt egyeztetés alapján, házhoz megyek.

Sarkadi Hajnalka magántanár
teljes adatlapja -->
A tudás magabiztossá tesz.
OTTHON FOGADOK:
Kecskemét
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
 
 
 
 
 
Du.
 
 
 
 
Este
 
 
 
 
 
 
 
Matematika
középiskolai
2500 Ft/45'
Kémia
középiskolai
2500 Ft/45'
Matematika
általános
2500 Ft/45'
 
Alsós tárgyak
 
Felsős reál tárgyak
 
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 10 év
VáLLALOK: online oktatást
FELKéSZíTEK: érettségire, pótvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: tegeződő
Sánta András magántanár fotója
Budapest
Sánta András
Üdvözöllek!

Bármi legyen is a célod az Angol nyelvvel - jobb munkahely, magabiztosabb beszéd, érettségi, nyelvvizsga, vagy csak egy házi megértése - szükséged lesz segítségre!

Erre vagyok itt én, sokéves tanítási tapasztalattal, Anglisztikás és TEFL diplomával és számos Angliában eltöltött évvel a hátam mögött, amiben akad egy pár hetes Thaiföldi önkéntes tanítás is.

Szeretek tanítani, türelmes vagyok, rengeteg anyagom van mindenre, az ismétlés nem probléma és szeretem a kérdéseket.

Gyerekeket is szívesen és tapasztalattal tanítok játékos-zenés interaktív formában kicsikre szabott módszertannal.

Szóval keress bátran, mondd el mit szeretnél, a többit bízzad rám!
Sánta András magántanár
teljes adatlapja -->
Tanítás személyre szabottan, rugalmasan, mindenkinek! Kezdőtől-haladóig!
7, 277, 124, 133E
62, 69
Kisf., M2, M3, M4
OTTHON FOGADOK:
Bp.,XIV. ker.
Házhoz megyek:
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
 
 
 
Du.
 
 
Este
Angol
 
3000 Ft/60'
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 10 év
VáLLALOK: online, csoportos oktatást, fordítást
FELKéSZíTEK: OKJ-ra, érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, nagy lépésekben haladás, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: laza, tegeződő
Várvédy-Fésüs Mónika magántanár fotója
Budapest, Kistarcsa
Várvédy-Fésüs Mónika
A nyelvtanulás nem mindenkinek megy könnyedén, ha a tudásvágy nem nyújt elegendő motivációt, segítséget kell kérnünk. Az élet is hozhat olyan helyzeteket, amikor "muszájból" tanulunk, ilyenkor segít kitartanunk, ha látjuk, hogy mi lesz a gyakorlati haszna a befektetett munkánknak.

Ha a tudásod egy kis kiegészítésre szorul, vagy éppen nyelvvizsga előtt állsz, továbbtanulnál vagy pedig külföldön próbálnál szerencsét, akkor keress meg bátran. Találkozzunk személyesen vagy skypon keresztül egy ingyenes próbaóra keretében.

Diplomás német és magyartanárként 7 éves tapasztalattal a hátam mögött segítek, hogy előhívjuk az erősségeidet és rájuk építkezve pótoljuk a hiányosságokat, hogy a végén elégedetten mondhasd el magadról: Sikerült, megcsináltam!
Várvédy-Fésüs Mónika magántanár
teljes adatlapja -->
Tanulj jó hangulatban, sikerélménnyel tapasztalt diplomás tanártól
M2
45, 277, 44
Gödöllői hév
45, 277, 44
3
Gödöllői hév
OTTHON FOGADOK:
Bp.,XVI. ker.
Házhoz megyek:
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
Du.
 
 
 
 
 
Este
 
 
 
 
 
 
 
Magyar irodalom
korrepetálás
2800 Ft/60'
Magyar nyelvtan
korrepetálás
2800 Ft/60'
Német
nyelvvizsga
3300 Ft/60'
Német
korrepetálás
3300 Ft/60'
 
Alsós tárgyak
 
Felsős humán tárgyak
 
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 7 év
VáLLALOK: online, céges, csoportos oktatást, fordítást
FELKéSZíTEK: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: tegeződő
KEDVENC TÉMÁM: német nyelvtan
Petrányi Krisztina magántanár fotója
Chiavari
Petrányi Krisztina
Olaszországban lakom, 20 éves nyelvtanítási tapasztalattal, referenciával rendelkezem.Számlaképes vagyok. Mióta kint élek látom, hogy egyre többen szeretik az internetes oktatást, mivel időt takaríthatnak meg és kényelmesebb, szórakoztatóbb a megszokott otthoni székből fesztelenül tanulni.Interneten oktatott tanítványaim már nyelvvizsgát is tettek. Akik tartanak a távolságtól: jó kapcsolat interneten is ugyanúgy szövődik, volt, aki már meg is látogatott és bejártuk Liguriát. Árak: 3600Ft /60p, 5400Ft/90p. Az első óra természetesen ingyenes, az időpontok sok diákomnál rugalmasak, tehát tudok alkalmazkodni.
Petrányi Krisztina magántanár
teljes adatlapja -->
Olasz, angol nyelvoktatás skype-on Olaszországból
  HKSzCsPSzoV
De.
Du.
Este
Olasz
felnőttoktatás
3600 Ft/60'
Olasz
gazdasági nyelv
4000 Ft/60'
Angol
felnőttoktatás
3000 Ft/60'
Angol
általános
4500 Ft/90'
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 18 év
VáLLALOK: online, céges, csoportos oktatást, fordítást, tolmácsolást
FELKéSZíTEK: érettségire, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: tegeződő
Emődi Klaudia magántanár fotója
Emődi Klaudia
Tanulj franciául kényelmesen, gazdaságosan, hatékonyan! Online óráimon a Te igényeidnek, személyiségednek, tanulási stílusodnak megfelelően haladunk, sok-sok beszélgetéssel, lényegre törő magyarázatokkal, internetes segédanyagokkal. Próbáld ki ingyen, kötelezettség nélkül! Ha többet szeretnél tudni rólam és az óráimról, látogass el a honlapomra!
Emődi Klaudia magántanár
teljes adatlapja -->
Jó hangulatú, egyénre szabott franciaórák skype-on
  HKSzCsPSzoV
De.
 
Du.
 
 
Este
 
 
 
 
 
Francia
nyelvvizsga
>>
3800 Ft/60'
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 20 év
VáLLALOK: online, céges oktatást, fordítást, tolmácsolást
FELKéSZíTEK: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: laza, tegeződő
KEDVENC TÉMÁM: francia aktualitások, zene, kultúra, közélet
Csatlós István magántanár fotója
Dunakeszi
Csatlós István
Kedves Érdeklődő!
Kérem látogassa meg a honlapomat:
Ezekről a helyekről részletes információkat nyerhet rólam, oktatási tapasztalataimról és módszereimről.

Köszönettel: Csatlós István
Csatlós István magántanár
teljes adatlapja -->
Felkészítés az informatika érettségikre
OTTHON FOGADOK:
Dunakeszi
Házhoz megyek:
Bp., IV. ker., Dunakeszi, Göd, Fót
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
 
 
 
Du.
 
 
 
 
 
Este
 
 
 
 
 
Informatika
középiskolai
3000 Ft/45'
Informatika
felnőttoktatás
3500 Ft/45'
Informatika alapismeretek
középiskolai
3000 Ft/45'
Informatika alapismeretek
programozás
4000 Ft/45'
VáLLALOK: online, céges, csoportos oktatást
FELKéSZíTEK: ECDL-re, OKJ-ra, érettségire
Oktatási módszerem: önálló munka, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: laza
Szőcs Katalin magántanár fotója
Szőcs Katalin
Kezdők, újrakezdők és haladók jelentkezését várom. Felzárkóztatáshoz, vizsgára való felkészítéshez, vagy külföldre költözéshez örömmel nyújtok segítséget. Többéves gyakorlattal, német szakos egyetemi végzettséggel és egyéves anyanyelvi környezetben szerzett tapasztalattal rendelkezem. Óráim kreatívak, motiválóak és egyénreszabottak.
Szőcs Katalin magántanár
teljes adatlapja -->
NÉMET nyelv oktatás kezdőknek és haladóknak
30, 20
14
Kisf.
30, 20
14, 1, 4-6
Házhoz megyek:
Bp., XIII. ker., XIV. ker., VII. ker., IV. ker.
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
Du.
Este
Német
korrepetálás
3500 Ft/90'
Német
nyelvvizsga
3500 Ft/90'
Német
alapfok
3500 Ft/90'
Német
felnőttoktatás
3500 Ft/90'
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 4 év
VáLLALOK: online oktatást, fordítást, tolmácsolást
FELKéSZíTEK: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: tegeződő
Vizi Krisztina magántanár fotója
Budapest
Vizi Krisztina
18 éves tanítási gyakorlattal rendelkező olasz nyelvtanár vagyok.Örömmel végzem munkámat és ez a tanítványok teljesítményén is látszik.Rómában éltem 5 évig,ahol művészettörténetet tanultam. A Külkereskedelmi Főiskola (olasz-francia szakfordító szak) elvégzése után az ELTE Btk-n szereztem olasztanári diplomát. Üzleti és idegenforgalmi szaknyelvet is oktatok (BGE, Corvinus, KVIF). A helyszín a Margit híd budai hídfőjénél található. Minden érdeklődőt szeretettel várok. Újdonság! live-online órák Skype-on, csoportoknak is!
Vizi Krisztina magántanár
teljes adatlapja -->
Olasz Budán a Margit hídnál
OTTHON FOGADOK:
Bp.,II. ker.
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
 
 
Du.
 
 
Este
 
 
 
 
Olasz
gazdasági nyelv
3000 Ft/45'
Olasz
turisztika
3000 Ft/45'
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 19 év
VáLLALOK: online, csoportos oktatást
FELKéSZíTEK: egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok
Kuntarics Józsefné magántanár fotója
Budapest
Kuntarics Józsefné
Magyar nyelv és irodalomból érettségi felkészitést és korrepetálást vállalok 32 éves tanitási tapasztalattal. Évtizedek óta készitek fel nyelvvizsgára és érettségire német és orosz nyelvből. Kezdőket is vállalok! Németből szakmai nyelvvizsgára is felkészitek. Tanitási módszerem kommunikációcentritkus.Külföldi munkára készülők nyelvi felkészitésében is van tapasztalatom. A megadott óradij átlagos, heti 2X60 percre érvényes. Ennél nagyobb heti óraszám esetében az óradij csökken.
Helyszin: Csepel.
Kuntarics Józsefné magántanár
teljes adatlapja -->
Német, orosz, magyar
OTTHON FOGADOK:
Bp.,XXI. ker.
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
 
 
 
 
Du.
 
 
 
 
 
Este
 
 
 
 
 
 
Magyar irodalom
középiskolai
4000 Ft/60'
Magyar nyelvtan
középiskolai
4000 Ft/60'
Német
nyelvvizsga
4000 Ft/60'
Orosz
nyelvvizsga
4000 Ft/60'
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 38 év
VáLLALOK: online, céges, csoportos oktatást
FELKéSZíTEK: érettségire, egyetemi vizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: tegeződő
KEDVENC TÉMÁM: A tanuló maga:)
Sami Gábor magántanár fotója
Sami Gábor
angol
Kedves Kíváncsiskodó!

Amennyiben szíből érdeklődsz a programozás iránt és hajlandó vagy időt, energiát valamint türelmet fektetni abba, hogy elmerülj velem a programkészítés mélységeibe, akkor valószínűleg nálam jó helyen jársz. Algoritmizálást számos nyelven, programozást pedig leginkább C-típusú nyelveken oktatok (C, C++, C#), de nyitott vagyok az egyéb nyelvek oktatására is. 9 éves tanulmányi és kódolói-szakmai, valamint 3 éves tanítói-szakmai tapasztalattal rendelkezem. Az óráim játékosak, interaktívak, gyakorlatorientáltak, energikusak, lelkesek, személyre szabottak és gyakran spontánok is.

Akiket vállalok: számítógép kedvelő kisgyerekeket, középiskolásokat, kezdő egyetemistákat, akik szeretnék megtanulni, hogy hogyan lehet rábírni a számítógépeket arra, hogy megtegyenek bármit, ami a képzeletükben megszületik.

Amiket nem vállalok: Magoltatást, utolsó pillanatban vizsgákon való "átpaszírozást", nagyjából 30 évnél idősebbek oktatását, kizárólag a "jó fizetés" ígéretével motivált, de egyébként a programozás iránt szívből nem érdeklődőket.

Ha felkeltettem az érdeklődésedet, akkor keress meg bátran, nálam az első óra az ingyenes próbaóra. Ismerjük meg egymást ;)

Várom a megkeresésedet!

Üdvözlettel
Samu Gábor
Sami Gábor magántanár
teljes adatlapja -->
Mély megértés és játékos alkotás a programozásban
  HKSzCsPSzoV
De.
Du.
Este
 
 
 
 
 
 
 
Programozás
egyetemi
4500 Ft/60'
VáLLALOK: online oktatást
FELKéSZíTEK: érettségire, egyetemi vizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: tegeződő
KEDVENC TÉMÁM: Algoritmusok, C#, C, C++
Horváth Zita magántanár fotója
Szombathely
Horváth Zita
Elhatároztad, hogy:
- a szabaidődet hasznosan akarod tölteni?
- a nyugati nyelvek mellé megtanulsz egy keleti világnyelvet?
- nem akarsz legközelebb lemaradni egy állásról, ahol az orosz nyelvtudás előny?
- vagy csak karban akarod tartani a memóriád?

Jó helyen jársz!
- közel 20 éve
- orosz nyelvi mestervégzettséggel
- egyetemi és magánoktatói tapasztalattal
- naprakész nyelvi ismeretekkel
- saját fejlesztésű kiegészítő tananyagokkal
várom mindazokat, kortól függetlenül, akik felismerték az oroszban rejlő lehetőségeket.
Újrakezdőknek egyedi tankönyv.

Órák: hétfő-péntek, 8-19h
óradíj: 3000ft/60 perc (számla ellenében)
1. óra kedvcsináló próbaóra
Személyes órák Szombathelyen, ha a skype-ot választod, az órára nem kell sehova utaznod, csak bekapcsoljuk a gépet és már kezdődhet is az óra!
Horváth Zita magántanár
teljes adatlapja -->
Orosz nyelv kezdő szinttől Szombathelyen és skype-on!
  HKSzCsPSzoV
De.
 
 
Du.
 
 
Este
 
 
Orosz
alapfok
>>
3000 Ft/60'
Orosz
nyelvvizsga
>>
3000 Ft/60'
Orosz
üzleti nyelv
>>
5000 Ft/60'
OKTATáSI GYAKORLATOM.: 20 év
VáLLALOK: online, céges, csoportos oktatást, fordítást
FELKéSZíTEK: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
STÍLUSOM: tegeződő
KEDVENC TÉMÁM: üzleti élet, kereskedelem és divat, turizmus és vendéglátás